Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Ukrajna már idén nyáron kaphat néhány F-16 vadászgépet

A Foreign Policy híre nyomán írja a flot2017, hogy Ukrajna már idén nyáron megkaphat néhány F-16 vadászgépet.

A kiadványnak nyilatkozó uniós hivatalnokok állítása szerint az ukrán légtérben már idén júniusban megjelenhetnek az első vadászgépek. Ugyanakkor idén szeptember végére az USA-ban befejeződik 12 ukrán pilóta kiképzése. Ezk dolga lesz majd az F-16 gépek irányítása.
A portál emlékeztet rá, hogy Hollandia pótlólag hat darab F-16 gépet ad Ukrajnának. A következő Ukrajnának szánt fegyverszállítmányban pedig nemcsak a vadászgépekre számítanak, hanem az azokhoz mellékelendő 300-500 kilométer hatótávolságú rakétákra is.
Továbbá Kanada 46 millió dollárral támogatja az ukrán légierőt. Ezt az összeget az F-16 gépek üzemeltetésére kell majd fordítani. A portál híre szerint Ukrajnában már folyamatban van az F-16 vadászgépek repterének építése.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com