Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Olaszország nem küld csapatokat Ukrajnába

Ukrajna támogatása az orosz agresszióval szembeni védekezésében nem terjed ki arra, hogy európai országok vagy NATO-tagállamok csapatokat küldjenek területére – közölte kedden Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hivatala.

Más országok, köztük Németország és Nagy-Britannia szintén kijelentették, hogy nem tervezik szárazföldi csapatok küldését Ukrajnába, miután Emmanuel Macron francia elnök kedden nem zárkózott el ettől. „Nincs konszenzus ezen a ponton arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk” – fogalmazott Macron, ugyanakkor nem említette, mely országok fontolgatják ezt.

Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden, az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban közölte: a NATO nem tervezi csapatok küldését Ukrajnába, az egyes országok egyedi döntéseihez azonban nem szükséges minden tagország egyhangú támogatása.

Macron kijelentésére reagálva a Kreml arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés elkerülhetetlenül fegyveres konfliktushoz vezetne Oroszország és a NATO között.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com