Oroszország a 2023–2024-es pénzügyi évben is India első számú olajbeszállítója volt, kiszorítva a többi közel-keleti és más OPEC-tag országot, amelyeknek a részesedése történelmi mélypontra zuhant.
Újdelhi szinte mértéktelenül vásárolja nyomott áron az orosz olajat, mióta a nyugati országok szankciókat vezettek be Moszkva ellen az ukrajnai invázió miatt, és befejezték az energiahordozó importját. India a világ harmadik legjelentősebb olajimportőre, így Kínával együtt fel tudja venni szinte a teljes európai kieső mennyiséget.
Az ország a szankciókhoz sem csatlakozott, azzal védekezik, hogy szívességet tesz a világnak az orosz olaj felvásárlásával, mert ez segít viszonylag alacsonyan tartani a világpiaci árakat, nélkülük az a jelenleginek a duplája lenne.
Oroszország ugyan az OPEC+ keretében együttműködik a többi kőolaj-exportáló országgal, Indiából kiszorította közel-keleti szövetségeseit.
A legfrissebb ágazati és hajózási adatok alapján a március 31-ével zárult pénzügyi évben Oroszország adta a napi 4,7 millió hordós indiai kőolajimport 35 százalékát; ez az arány egy éve 22 százalék körüli volt.
India összesen 1,64 millió hordó orosz olajat vásárolt, 57 százalékkal többet, mint az előző pénzügyi évben.
A Független Államok Közösségének (FÁK) együttes részesedése egy év alatt 26 százalékról 39 százalékra ugrott, a közel-keleti olajimporté viszont 55 százalékról 46 százalékra esett vissza.
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- További háborús hírek