Megállapodott az orosz és a kínai hadiflotta parancsnoka

Egyetértési és együttműködési memorandumot írt alá a tengeri felkutatásról és mentésről Alekszandr Moiszejev és Hu Csung-ming tengernagy, az orosz illetve a kínai haditengerészet parancsnoka – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A tárgyalás során a felek rámutattak a két ország flottái közötti együttműködés szükségességére “a világ óceánjainak biztonsága és stabilitása érdekében”. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a két parancsnok az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság közötti haditengerészeti együttműködés kérdéseinek széles körét vitatta meg.

Moiszejev az orosz védelmi tárca szerint azért utazott Kínába , hogy részt vegyen az április 22-23-án Csingtaóban megtartandó 19. Nyugat-csendes-óceáni Haditengerészeti Szimpóziumon. Az orosz flottafőparancsnok a tervek szerint előadást tart a fórumon, és kétoldalú megbeszéléseket is folytat Kína és más országok haditengerészeti parancsnokaival.


Református

Népszerű tartalom

„Ukrajnának és Európának minden tárgyalás részének kell lennie” – Európa vezetői indulatosan reagáltak a Trump és Putyin közti telefonbeszélgetésre
Hangos letartóztatás Kárpátalján: lebukott a korrupt kiképző
Tömegbe hajtott Münchenben egy autós, sok a sérült
Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com