Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin

Megállíthatatlanok az oroszok, halad az offenzívájuk

Elfoglalta az orosz hadsereg a Zaporizzsja megyében lévő Zahirne települést a hétvégén, miközben hatból öt frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, és 11 ukrán ellenrohamot vert vissza – közölte az orosz védelmi minisztérium.

A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán hadseregnek több mint 1700 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett három lőszerraktárt, három harckocsit – köztük egy német Leopardot-, kilenc páncélozott harcjárművet, egy brit Braveheart és egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és M198-as vontatott tarackot, továbbá tíz drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A donyecki régióban lévő Nikolszke községben pilóta nélküli repülőgépről végrehajtott csapás következtében életét vesztette Nyikita Cicagi, a News.ru hírportál haditudósítója.


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com