Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Visszalépett Joe Biden

Vasárnap az X-en közzétett közleményében jelentette be Joe Biden amerikai elnök, hogy visszalép a jelöltségtől – szúrta ki a Telex.

Bár Biden fölényesen megnyerte pártjának előválasztását tavasszal, július közepére elfogyott a levegő körülötte

– emlékeztetett a portál.

A fordulat a június végi televíziós elnökjelölti vita után jött el, amin Biden katasztrofálisan szerepelt. A 81 éves politikus gyakran elvesztette beszédének fonalát, sokat dadogott, és nem tudta befejezni az elkezdett mondatait.

Azt írta, a héten beszédet intéz az amerikai néphez, ahol részletesen ismerteti a döntése hátterét.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com