Az Európai Bizottság szerint jogtalan Magyarország és Szlovákia Ukrajnával kapcsolatos panasza. Magyarország azután panaszolta be az orosz invázió alatt álló országot, hogy az szankciót vezetett be a Lukoil orosz olajvállalat ellen, ezzel veszélybe sodorva a két ország üzemanyaggal való ellátását.
Két és fél évvel Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete után Magyarország és Szlovákia még mindig nagymértékben függ az orosz nyersanyagtól, így az Európai Bizottság felszólította a két országot, hogy mihamarabb nézzenek alternatív források után. Mindeközben Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa egy másik ügyben is magyarázatot kért a kormánytól.
Úgy tűnik, nincs közvetlen veszélyben Magyarország és Szlovákia kőolajellátásának biztonsága, mivel az Ukrajna által a Lukoil orosz olajvállalat ellen bevezetett szankciók nem befolyásolják az Ukrajnán keresztül Magyarországra irányuló olajszállításokat – közölte csütörtökön az Európai Bizottság a Reuters szerint.
Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelmi alelnöke a magyar és a szlovák külügyminisztereknek címzett levelében azt írta, hogy a Moltól kapott információk szerint az olaj az orosz–ukrán határon a kereskedelmi cégek tulajdonába kerül, ezért nem vonatkoznak rá a szankciók.
A bizottság szolgálatai előzetesen arra a következtetésre jutottak, hogy a sürgős konzultációk nem tűnnek indokoltnak, mivel jelenleg nincs jele annak, hogy az ellátás biztonságát közvetlen veszély fenyegetné
– áll a levélben.
A bizottság szerint az uniós kormányok jelentős része feltette a kérdést, hogy – két évvel azután, hogy Moszkva lerohanta Ukrajnát, és az Európai Unió úgy döntött, hogy nem vásárol több orosz nyersolajat, hogy ne finanszírozza Oroszország háborús erőfeszítéseit – Magyarország és Szlovákia miért nem vált még mindig le az orosz olajról?
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- További háborús hírek