Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Német pénzügyminiszter: Putyin elrettentése miatt van szükség az amerikai rakéták telepítésére

Christian Lindner német pénzügyminiszter, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője támogatja a nagy hatótávolságú amerikai rakéták tervezett telepítését Németországba.

A Funke médiacsoportnak adott, vasárnap publikált interjúban a politikus kijelentette, hogy „Németország évek óta az orosz nukleáris rakéták hatótávolságán belül van. Ezért számunkra kiemelkedően fontos, hogy megteremtsük az elrettentés egyensúlyát.” A novemberi amerikai elnökválasztásról szólva Lindner kijelentette, hogy annak „eredményétől függetlenül az Egyesült Államoknak továbbra is Berlin diplomáciai fókuszában kell maradnia.”

„Nem nyugszom bele, hogy a transzatlanti partnerség meggyengüljön” – fogalmazott.

„Még a nehéz párbeszédpartnerekkel is mindent meg kell tennünk, hogy meggyőzzük az Egyesült Államokat arról, hogy az európai szerepvállalás a saját érdekeit szolgálja.”

Berlin és Washington a júliusi NATO-csúcstalálkozó alkalmával jelentette be, hogy 2026-tól Németországba telepítik az amerikai Tomahawk cirkálórakétákat, amelyek hatótávolsága mélyen Oroszországig terjedhet, valamint az SM-6 légvédelmi rakétákat és az újonnan kifejlesztett hiperszonikus fegyvereket. A döntés Berlinben is okozott meglepetést. Több párt, köztük Olaf Scholz német kancellár szociáldemokratái is bírálták a tervet, és azt követelték, hogy azt terjesszék a parlament elé vitára.

Forrás: MTI/KH


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com