Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Szakértő: Ha Ukrajna fenn akar maradni, fel kell áldoznia a háborús ellenállást

Robert C. Castel szerint minden azon múlik, hogy Oroszország rendelkezik-e a szándékkal és a képességgel, hogy a szíriai forgatókönyvet alkalmazza Ukrajnában írja a mandiner.

A szakértő a Magyar Nemzetnek kifejtette: több jel utal arra, hogy az az életerő, amely az ukrán adminisztrációt eddig fenntartotta, fokozatosan gyengül. Az első ilyen jel a nyugati médianimbusz fokozatos elpárolgása volt. A második a formális legitimitás elvesztése, idén májusban. A harmadik jel pedig az egyre kétségbeesettebb próbálkozások fekete hattyú-események generálására a harctereken, amikkel az ukrán vezetés megpróbálja megváltoztatni a háború dinamikáját, vagy legalábbis időt nyerni.

„Ha a jelenlegi trendek lineárisan folytatódnak, és nem látunk jelentős ellentrendeket,

akkor Ukrajnának a jelenlegi adminisztrációt, s talán a háborús ellenállást is fel kell áldoznia az állami lét megmentése érdekében”

– fogalmazott.

Castel szerint Oroszországnak sikerült egy olyan attríciós háború logikáját rákényszerítenie Ukrajnára, amit az nem nyerhet meg, és amikor minden lineáris projekció Ukrajna vereségét jósolja közép- vagy hosszú távon, az ukránok kénytelenek fekete hattyúkat generálni. A szakértő megjegyzi: az egyik ilyen fekete hattyú a Krynkynél történt partra szállás volt.

„Ehhez is éppakkora reményeket fűztek, mint a jelenlegi kurszki betöréshez. A Liddell Hart-féle »indirekt megközelítés« stratégiája, amely az oroszok figyelmének elterelésére alapoz, alapvetően jó gondolat, de ahhoz, hogy sikerrel járjon, létfontosságú orosz érdekeket kellett volna fenyegetnie Kurszknál.

Ez a zöldmezős beruházás azonban csupán arra vezetett, hogy Oroszország magas harcértékű ukrán csapatokat kötött le alacsony harcértékű orosz csapatokkal”

– mondta a portálnak a szakértő.

Forrás: mandiner.hu/KH


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com