Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Kemény üzenetet küldött az egyik magas rangú NATO-vezető Moszkvának

Ukrajnának megalapozott törvényes és katonai joga van ahhoz, hogy mélyen Oroszország területére is csapásokat mérjen – jelentette ki szombaton Rob Bauer, a NATO katonai bizottságának elnöke Prágában a testület éves ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Minden nemzetnek joga van megvédeni magát, ha megtámadták, és ez a jog nem csak az adott ország határáig érvényes

– fogalmazott Bauer. Hozzátette, hogy

minden országnak szuverén joga korlátozni azt, hogyan használhatják fel az általa Ukrajnának küldött fegyvereket.

A sajtótájékoztatón Bauer mellett álló Karel Rehka, a cseh fegyveres erők vezérkari főnöke sietett leszögezni, hogy Csehország nem akar semmiféle korlátot szabni.

Az ukránoknak maguknak kell eldönteni, mire használják a fegyvereket

– mondta. Joe Biden amerikai elnök épp fontolgatja, hogy engedélyezzék-e Kijevnek nagy hatótávolságú amerikai fegyverek bevetését orosz terület ellen. Biden pénteken tanácskozott Keir Starmer brit miniszterelnökkel, és amerikai bennfentes források szerint Starmer igyekezett meggyőzni Bident arról, hogy engedélyezze Ukrajnának a brit Storm Shadow robotrepülőgépek bevetését Oroszoroszág elleni nagy hatótávolságú csapásokhoz.

Az amerikai elnök jóváhagyására azért lehet szükség, mert a Storm Shadow egyes alkatrészeit az Egyesült Államokban gyártják. Charles Q. Brown, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője az őt Prágába kísérő újságíróknak azt mondta, az amerikai álláspont a nagy hatótávolságú fegyverekkel kapcsolatban egyelőre nem változott. Ugyanakkor hozzátette: ettől függetlenül az Egyesült Államok továbbra is arra törekszik, hogy Ukrajna sikerrel tudja hasznosítani az amerikai és más szövetségesektől érkező fegyvereket, illetve azokat is, amelyeket maga állít elő. Rámutatott, hogy Kijev meglehetősen hatékonynak bizonyult már például a drónfejlesztésben.

Forrás: MTI


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com