Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz

Több mint ezer embert evakuáltak Olaszországban a súlyos vihar után

Az északkelet-olaszországi Emilia-Romagna régiót súlyos áradások és földcsuszamlások sújtották, melyek következtében két ember eltűnt és mintegy 1000 főt kellett evakuálni otthonából. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Ravenna város polgármestere „teljes vészhelyzetnek” minősítette a kialakult állapotokat – jelentette a France24 írja a portfolio.

A magyarországi árvízhelyzetért is felelős Boris névre keresztelt vihar pusztítása nyomán a hatóságok kénytelenek voltak nagyszámú lakost kitelepíteni. A régió tavaly is halálos áradások áldozata volt, most pedig a Közép- és Kelet-Európán végig söprő erős szél és esőzések okoztak jelentős károkat.

Egyes városok víz alá kerültek, iskolákat zártak be és vonatjáratokat töröltek.

Galeazzo Bignami közlekedési miniszterhelyettes tájékoztatása szerint két ember eltűnt, miután egy tetőre menekültek, amely később beomlott. A helyi lakosok közül többen a hatóságokat okolják az otthonaikban keletkezett újabb károkért. Egy meg nem nevezett lakos így nyilatkozott: „Másfél méteres víz áll a házamban, ismét, miután éppen befejeztem a felújítást.”

Michele De Pascale, Ravenna polgármestere a Radio 24 rádiónak adott interjújában kijelentette: „Teljes vészhelyzetben vagyunk”. Hozzátette, hogy a helyzet nagyon hasonlít a 2023-as májusában tapasztaltakhoz.

Irene Priolo, Emilia-Romagna megbízott elnöke a Radio Rai 1 rádiónak elmondta, hogy a lakosság magas készültségben van. Védelmébe vette a kormányt, hangsúlyozva, hogy „nagyon sok építkezést végeztek” a tavalyi árvíz óta.

Forrás: Portfolio/KH


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com