Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

A lengyelek bosszankodnak: nem akar elég ukrán harcolni, nincs kit kiképezniük

A lengyel védelmi miniszter, Wladyslaw Kosiniak-Kamysh egy interjúban elárulta, hogy rendkívül alacsonynak bizonyult azoknak az ukránoknak a száma, akik önként jelentkeztek az Ukrán Légióba Lengyelországban – írja az ukrán Pravda hírére hivatkozva a mandiner.

A kétoldalú egyezmény szerint az Ukrán Légiót ki kell képezni és fel kell készíteni Ukrajna védelmére, a lengyel hadsereg a kiképzésért, Kijev pedig a toborzásért felelős.

„Felkészültünk erre az eshetőségre az aláírt megállapodás keretein belül”

– mondta Kosiniak-Kamysh, és rámutatott, hogy Lengyelország már mintegy 20 ezer katonát képezett ki, akiket a frontra küldtek.

Nem mi vagyunk a felelősek a toborzásért, de túl kevés azoknak a száma, akiknek ukrán részről kellett volna jelentkezniük.

– mondta Kosinyak-Kamysh.

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a washingtoni NATO-csúcson még arról nyilatkozott, hogy már több ezer ukrán regisztrált a légió soraiba, de ezt követően az ukrán lapok már arról számoltak be, hogy a légió továbbra is „papíron lévő ötlet”.

Forrás: mandiner.hu/KH


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com