Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Az ukránoknak nem tetsző kijelentéseket tett Robert Fico

A kontrakty.ua híre szerint botrányos és cinikus kijelentéssel illette az ukrajnai háborút Szlovákia miniszterelnöke.

Robert Fico ugyanis azt mondta az Oroszország és Ukrajna közötti háborúról, hogy az katonai konfliktus, amit a Nyugat provokált ki és folytat azzal a céllal, hogy térdre kényszerítse Oroszországot. Valójában a szlávokat gyilkolják ebben a konfliktusban, amelyben Európa a gyilkolást támogatja.
Az sem tetszik az ukránoknak, hogy Fico kijelentette: Pozsony soha nem fogja támogatni Ukrajna beléptetését a NATO-ba. Az is kiverte a biztosítékot Kijevben, hogy a szlovák miniszterelnök jövőre Moszkvába készül, ahol részt kíván venni a Második Világháború befejezésének 80. évfordulójára rendezendő ünnepségen. Ráadásul köszönetet mond Szlovákia keleti irányból érkezett felszabadítóinak, vagyis az oroszoknak.

Forrás: kontrakty.ua/KH


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com