Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Felfüggesztette tevékenységét a Nemzetközi Vívó Szövetség orosz elnöke

Néhány nappal az után, hogy Aliser Uszmanovot ismét elnökének választotta a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE), az orosz-üzbég kettős állampolgárságú milliárdos üzletember jelezte, hogy háttérbe lép és felfüggeszti elnöki tevékenységét.

A 71 éves Uszmanov először 2008-ban került a FIE élére, majd 2012-ben, 2016-ban és 2021-ben is bizalmat kapott, de negyedik ciklusa mindössze egy évig tartott, mert 2022 márciusában az ukrajnai orosz invázió sportdiplomáciai következményeként bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti elnöki tevékenységét. Nemrég azonban visszatért a sportág életébe, s a taskenti kongresszus elnökválasztásán a tagság hatalmas többséggel szavazott neki újfent bizalmat. Ugyanakkor Uszmanovval szemben az Egyesült Államok és az Európai Unió is szankciókat – többek között beutazási tilalmat – foganatosított korábban, melyek jelenleg is élnek.

Uszmanov szóvivője közleményben jelezte, hogy a sportvezető a világszövetség érdekeitől vezérelve megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy elkerülje a vele szemben kiszabott, jogilag tarthatatlan szankcióknak a FIE-re és annak tevékenységére való kiterjesztését. Képviselője szerint Uszmanov tájékoztatta a FIE végrehajtó bizottságát elnöki hatásköre gyakorlásának önkéntes felfüggesztéséről.

Hírek szerint a FIE-t ideiglenes jelleggel most megint az a görög Emmanuel Kaciadakisz vezeti, aki a szövetség megbízott vezetője volt az elmúlt két évben.


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com