Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel
Trump sokkoló kijelentést tett: Ukrajna lehet, hogy egyszer Oroszország lesz
Marco Rubio: Az orosz–ukrán háború lesz a müncheni konferencia fő témája

Elfoglalták a felkelők Damaszkuszt, az elnök elmenekült

Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.

Mohammed Gázi al-Dzsaláli szíriai miniszterelnök vasárnap reggel bejelentette, hogy kész támogatni a kormányzat fenntartását, és kész együttműködni

a szíriai nép által választott bármilyen vezetéssel,

miután az államfő elhagyta a fővárost, amelynek területére behatoltak a felkelők.

A lázadócsoportok időközben a közösségi médiában

bejelentették Aszad elnök kormányának megdöntését és Damaszkusz „felszabadítását”. „Aszad, a zsarnok elmenekült”

– áll a felkelők közleményében. „Ez az a pillanat, amelyre a menekültek és a rabok oly sokat vártak, a hazatérés és szabadság pillanata évtizedek elnyomása és szenvedése nyomán” – közölték. A világszerte élő szíriai polgárháborús menekültek millióihoz intézve üzenetüket hozzátették:

„a szabad Szíria vár rátok”.

Forrás: MTI/KH


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com