Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Nem találtak szabotázsra utaló bizonyítékot a Vilnius mellett lezuhant teherszállító ügyében

Nincsenek arra utaló bizonyítékok, hogy valamilyen külső, szándékos beavatkozás okozta volna a november végén Vilnius mellett lezuhant teherszállító repülőgép balesetét, amelyben a legénység egy tagja életét vesztette, hárman pedig megsérültek – írja az MTI.

A német igazságügyi minisztérium közleménye szerint a gép járatadatainak és a pilótafülkében készült hangfelvételeinek első elemzése, valamint a baleset helyszínén elvégzett vizsgálat azt mutatja, hogy külső beavatkozás nem történt.

A DHL német postai és logisztikai cég megbízásából a spanyol Swiftair légitársaság által üzemeltetett gép Lipcséből Vilniusba tartott november 25-én. A gép a vilniusi repülőtér felé közeledve, leszállás közben zuhant le, és egy kétemeletes ház mellett csapódott a földnek. Aznap a hatóságok még nem zárták ki a terrorcselekmény lehetőségét sem.

Az eset nagy figyelmet kapott amiatt, hogy nyáron a német hatóságok ismeretlen személyek által feladott nem hagyományos gyújtószerkezetekre figyelmeztették a légiközlekedési és logisztikai vállalatokat. A figyelmeztetést azt követően adták ki, hogy júliusban a DHL lipcsei logisztikai központjában kigyulladt egy balti államokból érkezett csomag, amelyben a hírek szerint gyújtószerkezetet volt.

Forrás: MTI


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com