Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

A terrorszervezet pénzügyekért felelős vezetőjét Ramádiban kapták el – közölte az iraki hadsereg.

A szélsőséges vezetőt, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, a város polgárai ismerték fel, és a hollétéről beszámoltak az iraki katonáknak. A terrorista a helyi lakosság között elvegyülve próbált kimenekülni Ramádiból a várost elhagyókkal együtt.

Az iraki hadsereg adatai szerint Ramádi felszabadítását követően a városközpontból több mint 300 embert mentettek ki, akik a kormányzati komplexumért zajló harc alatt a környező lakónegyedekben bújtak meg.

Az iraki kormányerők hétfőn jelentették be, hogy „teljesen felszabadították” Ramádit, a nyugat-iraki Anbár tartomány székhelyét az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellenőrzése alól, azonban a hadsereg illetékesei szerint a dzsihadisták a város kisebb elszigetelt pontjain még kitartanak.
A Bagdadtól nyugatra található iraki tartományi főváros májusban került az Iszlám Állam kezére.

mti


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com