Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot

Csapás a Boko Haramra

A Boko Haram 162 tagját ölték meg a kameruni különleges erők a Nigéria északkeleti részén található Goshiban, és a várost vissza is foglalták a terrorszervezettől – közölte a kameruni kormány.

Issa Tchiroma Bakary kameruni kommunikációs miniszter  bejelentette, hogy a települést már a nigériai erők ellenőrzik a február 11. és 14. között végrehajtott katonai műveletek eredményeként. A tárcavezető elmondta azt is, hogy a kameruni erők nagyjából száz embert – nigériai és kameruni állampolgárokat – szabadítottak ki a szélsőségesek fogságából. A művelet során két kameruni katona életét vesztette.

A kameruni erők a városban négy aknagyárat számoltak fel, több száz robbanószeres tartályt, öngyilkos merényletekhez használt mellényt és gyutacsot foglaltak le, továbbá felgyújtották a Boko Haram egyik kiképzőközpontját.

A kameruni kormány adatai szerint 2013 óta mintegy 1200 halálos áldozatot követeltek a Boko Haram támadásai a Guineai-öböl partján fekvő ország északi részén. Múlt héten legalább hat civil meghalt, harminc pedig megsebesült az északi országrészben történt kettős robbantásos merényletben, amelyet két 13 év körüli lány követett el.

Forrás: MTI


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com