Biztonságban földet ért szombaton a kazahsztáni sztyeppén a Nemzetközi Űrállomás személyzetének három hazatérő űrhajósa. Egy amerikai, egy brit és egy orosz asztronauta jött vissza a Földre.
Tim Kopra, a NASA asztronautája, Tim Peake, az Európai Űrügynökség brit űrhajósa és Jurij Malencsenko, az orosz Roszkoszmosz ügynökség kozmonautája 186 napot töltött az űrben 2015. decemberi startjuk óta. A csapat ezalatt biológiai, biotechnológiai, fizikai és földtani kísérletek százait végezte el.
A Moszkva melletti orosz repülésirányító központ szerint a Szojuz TMA-19M jelzésű űrhajó visszatérő utaskabinja a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint 11 óra 15-kor ért földet Kazahsztánban, Zsezkazgan településtől körülbelül 148 kilométerre délkeletre.
A levegőben az űrhajósok fogadására küldött személyzet helikopterei köröztek, miközben az űreszköz az utolsó szakaszon hatalmas narancs és fehér színű ejtőernyőjével aláereszkedett.
A Nemzetközi Űrállomásra a tervek szerint július 7-én érkezik egy következő háromfős váltás. Addig Jeff Williams amerikai űrhajós és két orosz társa, Alekszej Ovcsinyin és Oleg Szkripocska hármasban üzemelteti a Föld felett körülbelül 400 kilométeres magasságban keringő űrállomást.
mti
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- Számokkal támasztotta alá Zelenszkij: Ukrajna nélkül Oroszország egész Európát megszállná
- Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
- Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
- Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
- További háborús hírek