Top10
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
Partnerünk
Népszerű tartalom
Íme, az Iszlám Állam által leggyűlöltebb országok
Az Iszlám Állam nyilvánosságra hozott egy térképet, melyen azt szemléltetik, mely országok vannak a legnagyobban bajban.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetői nem viccelnek. Pontosan tudják, hogy a legnagyobb eredményt azzal érik el, ha rettegésben tartják az embereket.Ennek pedig a legjobb módja, ha folyamatos fenyegetettség alatt tartják a civileket.
A terrorszervezet most egy olyan térképet hozott nyilvánosságra, ahol az európai országokat aszerint kategorizálják be, hogy hol mekkora esélye van egy következő terrortámadásnak. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy a leginkább veszélyeztetett országokban van a legkiépítettebb hálózata az Iszlám Államnak.
Az angol Mirror cikke mutatja, hogy négy részre sorolják az országokat. A vörös szín jelzi a legnagyobb bajt, ők vannak a legnagyobb rizikónak kitéve. A barna szín egy általános veszélyhelyzetet mutat, a sárga szín az alap rizikójú területekre vonatkozik, míg a szürke arra utal, hogy minimális a támadás esélye.
Nem kizárt, tehát, hogy csak a félrevezetés miatt hozakodtak elő ezzel a térképpel. Érdekes egyébként, hogy a környező országokban csak Szerbia kapott „magasabb” besorolást, pedig azt gondolnánk, hogy a sok migráns miatt Ausztria nagyobb veszélyben lehet.
Ha hiszünk a térképnek, akkor idén leginkább Csehországba, Lengyelországba, Svájcba és a balti országokba érdemes utazni, ott ugyanis a legalacsonyabb egy esetleges támadás lehetősége.
(MTI nyomán)
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Terrortámadást készítettek elő ukrán nők orosz tisztviselők ellen
- Sem megerősíteni sem cáfolni nem tudja az orosz és amerikai elnökök telefonbeszélgetését a Kreml
FRISS hírek
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Lengyelországban harmadszor toboroznak önkénteseket az ukrán légióba
- Zelenszkij: Trump béketervének nemcsak véget kell vetnie a háborúnak, de meg is kell előznie egy újabb agressziót
- Havonta kétszázezer drónt kap az ukrán sereg