Erdogan a tudományos tanácsra is lecsapott

Razziát tartott a török rendőrség szerdán a török állami tudományos és technológiai kutatási tanács irodáiban, és őrizetbe vett több embert, akikről azt feltételezi, hogy az egyesült államokbeli száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok követői – jelentette az NTV török televíziócsatorna.

A török hatóságok ezzel tovább szélesítették a nyomozást a Gülen-mozgalom ellen. Fethullah Gülent, Recep Tayyip Erdogan elnök egykori szövetségesét azzal vádolják, hogy ő állt a júliusi sikertelen katonai államcsíny hátterében.

Eddig már országszerte több mint 70 ezer embert függesztettek fel állásából, azzal a gyanúval, hogy közük lehet a mozgalomhoz, melyet a török vezetés terrorista szervezetként tart nyilván.

A mozgalom iskolákat, jótékonysági szervezeteket és nemzetközi vállalatokat is működtet.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com