Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?
Nógrádi György: Zelenszkij fölött eljárt az idő
Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról

Nyugat-Európa és Oroszország sem ígérte meg, hogy letelepítik a menekülteket

Megegyeztek szerdán New York-ban az ENSZ tagországai a világszervezet szeptember közepén esedékes Közgyűlése menekültek helyzetével foglalkozó csúcstalálkozója záródokumentumának tervezetében, a témához kapcsolódó konkrét határozatokat azonban 2018-ra halasztották.

A 22-oldalas dokumentum jogilag nem kötelező érvényű a 193 ENSZ-tagállam számára, ennek ellenére elfogadását hosszas diplomáciai csatározások előzték meg.

A The New York Times amerikai napilap megjegyezte, Nyugat-Európai országok és Oroszország nem egyezett bele, hogy a tervezetbe bekerüljön, a világszervezet ígéretet tesz a háború és üldöztetés elől menekülők egytizedének letelepítésére. Az Egyesült Államok pedig azt javasolta, hogy a dokumentum szövegébe emeljék be, „ritkán” tartható megfelelőnek a gyermekek őrizetben tartása. Civil szervezetek és aktivisták Barack Obama amerikai elnökhöz címzett levélben tiltakoztak a megfogalmazás ellen.

Az Egyesült Államok a Mexikóból papírok nélkül érkező kiskorúakat őrizetben tartja.

A világszervezet következő hónapban esedékes Közgyűlésének legjelentősebb napirendi pontja a menekültek és migránsok helyzete. A tervek szerint Obama elnökletével rendezik meg a migrációval foglalkozó csúcsértekezletet, melynek célja, hogy több menekült befogadására bírja a tagországokat, és arra, hogy segítsék a jelentős számú menekültnek otthont adó államokat.

Az ENSZ becslései szerint tavaly világszerte 24 millióan kényszerültek hazájuk elhagyására háború vagy üldöztetés miatt. Ezen felül több mint 224 millióan kénytelenek migránsként, a születési helyük szerinti ország határain kívül élni.

(MTI)


Református
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com