Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Egymillió hrivnyás juttatással csalogatják a 18 és 24 év közti fiatalokat az ukrán hadseregbe
Zelenszkij területcserét ajánlana Oroszországnak
Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról

Egyre több német vállalat ad munkalehetőséget menekülteknek

Németországban egyre több vállalat csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely a menekültek munkaerőpiaci beilleszkedését szolgálja és már több ezer gyakornoki helyet és állást teremtett, bírálói szerint azonban az eredmények nem jelentősek – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A vállalati szféra Mi-Együtt (Wir-Zusammen) nevű kezdeményezése 36 cég összefogásával indult az idén februárban, és mostanáig 113 társaság csatlakozott hozzá.

A tagoknak augusztus elején megküldött kérdőívre 83 vállalat válaszolt.

Adataik szerint 449 menekültet foglalkoztatnak teljes állásban, és meghirdettek több mint 3200 gyakornoki helyet, amelyből nagyjából 1800-at már betöltöttek. Ezen kívül 700 szakmai gyakorlati helyet is létrehoztak, amelyek közül 534-et töltöttek be eddig – írta a Welt am Sonntag.

A kezdeményezés szervezőinek adatai szerint valamennyi társaságot együttvéve 14 ezer alkalmazott végez társadalmi munkát menedékkérőket, menekülteket támogató projektekben, és 2600-an vesznek részt a vállalatoknál indított úgynevezett mentorprogramokban, amelyekben a többi között a nyelvtanulásban és a hivatali ügyintézésben segítenek.

Kevés a gyakorlati hely

A lap kiemelte: a Mi-Együtt kezdeményezés megítélése vegyes, a bírálók rámutatnak, hogy a résztvevő cégek számához és méretéhez viszonyítva a gyakornoki és szakmai gyakorlati helyek száma nem túl nagy.

A kezdeményezéshez a többi között olyan óriásvállalatok csatlakoztak, mint az egyedül Németországban 114 ezer embert foglalkoztató Siemens vagy a Lufthansa, amelynél világszerte csaknem 120 ezren dolgoznak.

A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) számításai szerint a tavaly érkezett mintegy 1,1 millió menedékkérő várhatóan nagyjából 60 százaléka kapja meg a menekültstátuszt vagy a nemzetközi védelem más formáját, vagyis durván 600 ezer ember szerezhet munkavállalásra is feljogosító tartózkodási engedélyt. Ennek a csoportnak a 70 százaléka lehet munkaképes korú, azaz mintegy 350-400 ezer embernek kell helyt állnia a munkaerőpiacon.

Csak 10 százalék talál munkát

A BA tapasztalatai szerint azonban a piaci belépés utáni első évben a menekültek csupán 10 százaléka talál munkát, főleg a nyelvtudás, valamint az elhelyezkedéshez szükséges formális képzettség és munkatapasztalat hiánya miatt. A nyelvtudás erősödésével és a képzettségi szint emelkedésével aztán a foglalkoztatottsági arány javul, 5 év alatt 50 százalékra, 15 év alatt 70 százalékra emelkedhet, vagyis a menekültek inkább “a holnapután munkavállalói” lehetnek a német munkaügyi szakértők szerint.

Ezt jelzi a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap egyik felmérése, amelyben a frankfurti tőzsde DAX-30 mutatójában jegyzett – a legnagyobb piaci tőkeértékű – részvénytársaságokat vizsgálták. Adataik szerint az indexben szereplő társaságoknál június végén 54 menekült jogállású munkavállaló dolgozott, és a 30 cég által menekülteknek meghirdetett 2700 gyakornoki helyből 500-at töltöttek be.

A Bild című lap szombaton arról írt, hogy Angela Merkel kancellár úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóra hívta hivatalába szeptember 14-re a legfontosabb német nagyvállalatok vezetőit. A megbeszélés témája a menekültek munkaerőpiaci integrációja, a kancellár azt kéri majd a vállalatoktól, hogy biztosítsanak a menekülteknek több gyakornoki, ipari tanulói, szakmai gyakorlati helyet és munkahelyet – írta a Bild.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com