Újabb egyeztetést tartanak az Európai Unió jövőjéről a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfői a dél-lengyelországi Krynicában kedden kezdődő háromnapos nemzetközi gazdasági fórumon.
Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes kedden megerősítette a korábbi nem hivatalos közlést, hogy Volodimir Hrojszman ukrán kormányfő is részt vesz a keddi V4-es miniszterelnöki találkozón. Mint elmondta, a tárgyalásokon a kormányfők egyeztetik álláspontjukat az Európai Unió állam- és kormányfőinek szeptember 16-i pozsonyi informális találkozója előtt. Bejelentette azt is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke közösen vesznek részt az egyik panelbeszélgetésen.
A világ mintegy 50 országából érkező, több mint 3 ezer résztvevővel rendezett krynicai fórumon az EU jövője, a visegrádi együttműködés és a gazdasági témák mellett biztonságpolitikával, a migrációs válsággal, a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón kötött megállapodások megvalósításával, az ukrajnai helyzettel, az EU és Oroszország kapcsolataival is foglalkoznak.
(mti)
- Trump: Ukrajna valószínűleg nem tér majd vissza a 2014 előtti határaihoz
- Jelentéktelenné váltak, most meg kapáloznak az uniós vezetők: ők is részt akarnak venni az ukrán béketárgyaláson
- Németország először ad ki Ukrajnának egy mozgósítás elől megszökött férfit
- Zelenszkij elárulta, havonta hányan lépnek be a fegyveres erőkhöz
- Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
- Szankciókat rendeltek el Ukrajnában a volt elnök, Petro Porosenko ellen
- 2025-ben Ukrajna rekordösszegű, 739 milliárd hrivnyáért fog fegyvereket vásárolni
- Pete Hegseth kemény üzenetet küldött Ukrajnának
- Trump és Zelenszkij is egyeztettek egymással
- Az oroszok beszervezték az ukrán titkosszolgálat terrorelhárítási vezetőjét
- További háborús hírek