Top10
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
Partnerünk
Népszerű tartalom
Ballisztikus rakétát bocsátott fel Észak-Korea
Észak-Korea ballisztikus rakétát indított vasárnap a Japán(Keleti)-tenger irányában – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség katonai forrásra hivatkozva. A helyi idő szerint valamivel reggel nyolc óra előtt fellőtt rakéta típusát még nem állapították meg. Az indítás helye az ország északnyugati részében volt, ahol egy kísérleti támaszpont van. Útvonalát még vizsgálják – közölte a dél-koreai vezérkari főnökség.
A Yonhap dél-koreai hírügynökség értesülése szerint a rakéta mintegy 500 kilométert tett meg, ami jóval kevesebb, mint a tavaly többször is sikertelenül kipróbált Muszudan típusú közepes hatótávolságú rakéta, amely elvileg képes megtenni 3000 kilométert. Katonai körökben van olyan feltételezés is, hogy egy újabb típusú hajtóművet próbáltak ki. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az idei újévi beszédében azt mondta, hogy próbaindítása előtti utolsó szakaszban van egy interkontinentális ballisztikus rakétájuk.
Az új amerikai elnök hivatalba lépése óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet, amellyel Phenjan esetleg Donald Trump hozzáállását is tesztelheti. A Pentagon közölte, hogy észlelték az indítást, és figyelemmel követik a fejleményeket.
A japán kormány közölte, hogy a rakéta nem érte el az ország területi vizeit, hanem a tengerbe csapódott.
Dél-Korea és az Egyesült Államok “megállapodott, hogy kiaknáznak minden lehetőséget arra, hogy megzabolázzák az észak-korai provokációkat” – közölte a szöuli elnöki hivatal, miután a két ország elnöki nemzetbiztonsági tanácsadója telefonon konzultált. A japán kormány kabinettitkára bejelentette, hogy “erős tiltakozást” küld Phenjannak Pekingen keresztül, mivel “nyílt provokációnak” tartja a rakétakísérletet éppen abban az időpontban, amikor amerikai-japán csúcstalálkozó zajlik. Észak-Korea legfontosabb diplomáciai szövetségeseként Kína kulcsfontosságú a kommunista állam rakétaprogramjának korlátozásáért tett erőfeszítésekben – vélik Tokióban.
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- További háborús hírek
•Felkapott hírek•
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Pánik lett úrrá az ukrán elnökön: intenzívebb orosz támadástól retteg Zelenszkij
- Telefonon beszélt egymással Trump és Putyin
- Egykilós hajcsomót távolítottak el egy lány gyomrából Lembergben
- Podoljak szerint Ukrajnának jó lenne egy amerikai–orosz háború
- Korrupción érték az állami határőrszolgálat sofőrjét
- Trump kész megduplázni az Oroszország elleni szankciókat
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Ukrajnában különleges program indul a 18 és 24 év közöttiek toborzására
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Terrortámadást készítettek elő ukrán nők orosz tisztviselők ellen
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
FRISS hírek
- Annyira kellenek a frontra az emberek, hogy Ukrajna már a legfontosabb szektorból is elvonja őket
- Az ukránok katonai toborzóközpontokat támadtak meg
- Kijevbe érkezett az Európai Beruházási Bank vezetője
- Egyértelművé tette a német kancellár, hogy miért nem lehet Ukrajna a NATO tagja
- Le Figaro: ez lehet az ukrán ellentámadások hátterében
- Siklóbombával támadták az oroszok Kramatorszkot: egy halott, kilenc sebesült
- Rendkívüli hír: Románia elnöke bejelentette a lemondását
- Kémdrónok lepték el az ukránokat is kiképző német katonai bázist
- Zelenszkij szerint az ő „igazságos béketervét” veszi alapul az USA elnöke
- Európát fenyegeti, ha az ukránokat fegyverekkel látják el, figyelmeztet az orosz parlamenti képviselő
- Az ukrán légvédelem 61 orosz drónt semmisített meg az éjjel
- Orosz dróntámadás érte Kijevet és az északkeleti Szumit
- Oroszország bejelentést tett Ukrajnáról
- Nem tetszik a főnyelvőrnek, hogy oroszul beszélnek az önkormányzatokban
- Lengyelországban harmadszor toboroznak önkénteseket az ukrán légióba