Porosenko még idén visszafoglalná Donbászt

Már 2016-ban helyre kell állítani az ukrán állam fennhatóságát a Donyec-medence orosz támogatással megszállt területein – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben, idén tartott első sajtóértekezletén. Hozzáfűzte, hogy az idei esztendőre két alapvető célt jelölt meg, amelyet államfőként meg kíván valósítani: a béketeremtést és „Ukrajna visszatérését” a Donyec-medencébe. Porosenko hangsúlyozta: Kijev megdönthetetlen bizonyítékokkal…

Részletek

22 millió kellene a Salánk–Tiszakeresztúr autóútra

A kárpátaljai közgyűlés 8 tagú magyar frakciója kollektív beadvánnyal fordult a megye vezetéséhez és a megyei közútkezelőhöz az egyik ugocsai útszakasz teljes körű felújítása érdekében. Levelükben azt kérik, találjanak módot arra, hogy végre nagyjavítást végezzenek a Magyarkomját–Tiszaújlak közti főút Salánk–Tiszakeresztúr vonalán. Egy 12 kilométeres szakaszról van szó, ami mára már járhatatlanná vált. Évtizedek óta nem…

Részletek

Magyarország az idén is várja az ATO-katonákat

Csutora Zsolt államtitkár-helyettes vezetésével a magyar Külgazdasági- és Külügyminisztérium küldöttsége tett látogatást Kárpátalja megye vezetőinél. A megbeszélésekről közleményt adott ki a megyei önkormányzat sajtószolgálata, amiben hangsúlyozzák, ukrán részről nagyon hálásak Magyarországnak azért, hogy a keleti harctéren megsérült kijevi kormányerők katonáit Budapesten gyógykezelik, és hogy Magyarországon üdülhetnek az ATO-t megjárt egyenruhások gyerekei. Tavaly 20 ukrán katonát…

Részletek

Fogolycsere Kelet-Ukrajnában

Fogolycserében és újabb tűzszünetben állapodtak meg szerdán a szembenálló felek Minszkben a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott összekötő csoport idei első ülésén – közölte a testületben Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára a Facebook-on. Darka Olifer bejegyzése szerint a fogolycserét Kijev kezdeményezte a rajta kívül még Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló háromoldalú…

Részletek

Jacenyuk minden fronton háborúzna

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök ahelyett, hogy országa gazdaságának fellendítésén dolgozna, csak azon töri a fejét, miként tehet még inkább keresztbe az agresszornak tartott Oroszországnak. Most azt az utasítást adta a gazdasági szaktárcának, hogy bővítse tovább azon termékek listáját, amit ezentúl tilos lesz Ukrajnába behozni a szomszédos országból. Közel 40 árura Kijev január 10-től rendelte el…

Részletek

Egyre több áldozatot követel az influenzajárvány Ukrajnában

Megkongatták a vészharangot Ukrajnában, miután országszerte megugrott az influenza szövődményeiben elhunytak száma. Vinnicában már 25-en, Odesszában 28-an haltak meg a kórban. Az ukrán parlament egészségügyi bizottságának helyettese riadót fújt, miután az országban egyre nagyobb mértékben szedi áldozatait az influenza H1N1 vírusa. Irina Szaszojenko tájékoztatója szerint már a lakosság 5,7 százaléka fertőződött meg, a betegek 70…

Részletek

A Pokol Angyalai vertek pakisztániakat és szíreket Kölnben

A rendőrség már vasárnap délután tudta, hogy csoportos provokáció készül, ezért mozgósította erőit a belvárosban. Négy embert előállítottak, de később elengedték őket. Vasárnap este Kölnben többen rátámadtak pakisztáni és szír emberekre a pályaudvar környékén. A kölni rendőrség szerint szélsőjobboldali felhívásra támadott a csoport. A felhívások a közösségi oldalakon terjedtek. Az MTI szerint rendőrség 153 embert…

Részletek

Állatvédők szabotálnák a mezőgecsei böllérversenyt

Állatvédők hevesen tiltakoznak a január 30-ra tervezett jubileumi 10. Mezőgecsei Nemzetközi Böllérverseny megrendezése ellen. A kezdeményező szervezet legnagyobb baja, hogy az állatokat publikusan nagy közönség előtt vágják le és véreztetik ki, ezzel megsértve az állatok jogait. Felháborodtak és tiltakozó levelet írtak a kárpátaljai állatvédők Mester András, Mezőgecse polgármesterének és Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzójának, amelyben…

Részletek

Orosz gép landolt Kijevben Putyin bizalmasával

Kijevben landolt ma Borisz Grizlov orosz elnöki megbízott különgépe. Hogy kihez érkezett a donbászi konfliktusban kijelölt orosz tárgyalóküldöttség új vezetője, azt nem tudni. Grizlovot, aki korábban Oroszország belügyminisztere is volt, Vlagyimir Putyin nevezte ki erre a posztra tavaly év végén. Egyes szakértők szerint ez nem sok jót jelent Ukrajnára nézve. Grizlovot ugyanis alighanem azért nevezte…

Részletek

Újabb minszki megállapodás a láthatáron?

Roman Bezszmertnij szerint a gyakorlatban már Minszk-3 folyamatról beszélhetünk. A donbászi válság megoldásán dolgozó minszki politikai kontaktcsoport ukrajnai képviselője szerint noha hivatalosan továbbra is csak Minksz-2 létezik, de a valóságban már egy újabb folyamat játszódik le. A korábbi ukrán igazságügy-miniszter úgy látja a helyzetet, hogy Minszk-2 már kimerítette magát, az abban leírt folyamatok csupán 50…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com