Szijjártó Péter: Amerikai-orosz tárgyalásokra van szükség

A világnak az emberéletek megmentésére és a béketeremtésre kell törekednie. Erről beszélt Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés ukrajnai háború miatt tartott rendkívüli ülésén. A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban hangsúlyozta: Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, hiszen Ukrajnából már több mint egymillió menekült távozott Magyarországon keresztül. Azok számára pedig, akik maradni kívánnak az országban, egyenlő…

Részletek

A háború évfordulóján újabb segélyszállítmányt küld Ukrajnába a Katolikus Karitász

A szervezet már a 367. segélyszállítmányát indította útjára Ukrajnába azóta, hogy egy évvel ezelőtt kitört a háború. Écsy Gábor, a Katolikus Karitás országos igazgatója emlékeztetett rá, hogy 2022.február 24-én a világ döbbenettel fogadta az orosz-ukrán háború kitörésének hírét, és egy emberként bízott abban, hogy annak hetek alatt vége is lesz. A Caritas Internationalis és a…

Részletek

Sean Penn szerint Orbán csak Putyint ismételgeti

A filmszínész-rendező dokumentumfilmet forgatott Zelenszkijről és az ukrajnai háborúról. Interjút adott a Népszavának Sean Penn Oscar-díjas amerikai színész, aki korábban a saját aranyszobrát Volodimir Zelenszkijnél helyezte el a háború végéig. A beszélgetésben úgy fogalmazott: „Ukrajnában annak az amerikainak éreztem magam, aki egyszer tisztában volt azzal, mi a hazafiasság, de már elfelejtette, mint majdnem mindenki más is.”…

Részletek

A szíriai reformátusoknak gyűjtenek Kárpátalján

Körlevélben fordult a Kárpátaljai Református Egyház elnöksége a gyülekezetekhez, hogy egy perselypénz felajánlásával támogassák a szíriai földrengés áldozatait. A kárpátaljai magyar reformátusokra is nagy nyomás nehezedik az Ukrajnában zajló háború miatt, és nyomorúságukban óriási összefogást, szolidaritást tapasztaltak a református testvéregyházak részéről mind a Kárpát-medence területéről, mind távolabbról, olvasható a körlevélben. „Átélhettük, milyen az, amikor bajban…

Részletek

Putyin a történelmi orosz területek elszakításával vádolja az Osztrák–Magyar Monarchiát

Egészen különleges történelmi eszmefuttatásba kezdett Vlagyimir Putyin a keddi maratoni évértékelő beszédében. Az orosz elnök a 19. századig, az Osztrák–Magyar Monarchiáig vezette vissza a tervet, hogy a történelmi területeit elszakítsák Oroszországtól – írja a Telex. „Az 1930-as években a Nyugat megnyitotta az utat a hatalomhoz a náciknak Németországban. Ma Ukrajnából anti-Oroszországot akarnak csinálni. Aki ismeri a…

Részletek

Orbán is rábólintott: még a héten elfogadja az EU a tizedik szankciós csomagot

Még az ukrajnai háború kirobbanásának évfordulója, azaz február 24. előtt jóváhagyják majd az Európai Unió tagállamai az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések következő, 10. csomagját – közölte Josep Borrell uniós külügyi főképviselő Brüsszelben. A politikus bejelentette, hogy valamennyi kormány, így a magyar is elkötelezett a 10. szankciós csomag elfogadásában. Mint fogalmazott, a szankciókat írásbeli eljárás során fogadják el következő…

Részletek

Több mint hatmilliárd forint értékű segély Ukrajnának

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet egy év alatt 245 ezer embernek nyújtott segítséget. Az ukrajnai háború kezdetének közelgő egyéves évfordulója alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója közölte: a hatmilliárd forintos segély mintegy fele magyar kormányzati támogatás. A háború első szakaszában nagyon sok élelmiszert juttattak el kamionokkal a rászorulóknak, majd a kárpátaljai Beregszászon létrehoztak egy…

Részletek

Orbán Viktor: a háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz, a velünk szembeni hangnem is egyre durvább és kíméletlenebb lesz

Egyre durvább és kíméletlenebb hangnemre számít Magyarországgal szemben Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt mondta, az ukrán-orosz háború egyre vadabb és kegyetlenebb lesz (MTI). A miniszterelnök szombaton, Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében leszögezte, fel kell készülni provokációkra, sértegetésekre, fenyegetésekre és zsarolásokra. A politikus értékelése szerint „már régen túl vagyunk a szuverenitást tiszteletben tartó diplomáciai…

Részletek

Zán Fábián Sándor és Balog Zoltán Budapesten hirdet úrvacsorás istentiszteletet a békéért

Egy éve, február 24-én kezdődött az orosz-ukrán háború, amely milliók életét változtatta meg. 2023. február 26-án, vasárnap 10 órakor a Budapest-Hold Utcai Református Egyházközség templomában úrvacsorás istentiszteletet szervezünk a békéért, ahol Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdeti majd Isten igéjét, és Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com