Ukrán színekbe öltözött a Lánchíd

Ezer napja tart az orosz–ukrán háború. Budapest is kifejezte szolidaritását a szomorú évforduló napján: a Lánchíd fényeit az ukrán zászló kék és sárga színei borították be, emlékezve a háború áldozataira és hangsúlyozva a béke fontosságát. Ezer napja tart a második világháború utáni leghosszabb háború Európában, melyről a magyar fővárosban is megemlékeztek. Budapesten a Lánchíd kék…

Részletek

Bejelentette Ukrajna: ha folytatódik a háború, Oroszország rakétaesőt kap a nyakába

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra utasította az ukrán hadiipari komplexumot, hogy a jövő évben legalább háromezer manőverező robotrepülőgépet és drónrakétát, valamint 30 ezer nagy hatótávolságú drónt állítson elő. Ezt az államfő kedden, az Ukrajna elleni orosz háború ezredik napján elmondott parlamenti beszédében hozta nyilvánosságra. Jövőre Ukrajna legalább harmincezer nagy hatótávolságú drón gyártását tervezi, és legalább…

Részletek

Nyilatkozatban tiltakoznak az oktatási törvény tervezett módosítása ellen a kárpátaljai magyar szervezetek

Közös nyilatkozatban tiltakoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői az oktatási törvény tervezett jogszűkítő módosítása ellen, amelynek elfogadása esetén a tanintézmények területén a nemzeti kisebbségek nyelvét kizárólag a tanórákon lehetne használni. „Megdöbbenéssel olvastuk a parlament hivatalos honlapján az Ukrajna oktatási törvényéhez készült…

Részletek

Már minden második ukrán gyászol – az ukrajnai háború ezer napja számokban

Ezer napja dúl háború Ukrajnában. Több mint hatmillió ember menekült el, míg közel egymillióan harcolnak a fronton. Az elmúlt két és fél évben tízezrek haltak meg, és számtalan élet változott meg örökre. Bár a háború emberi tragédiái nem írhatók le számokkal, mégis vannak adatok, amelyek világosan mutatják a pusztítás mértékét. Ezer napja tart az orosz-ukrán…

Részletek

Jöhet a választás Ukrajnában, Zelenszkij azt is elárulta, hogy mikor

Régóta komoly fejtörést okoz Ukrajnában, hogy Volodimir Zelenszkij elnöki hivatása lejárt volna 2024 tavaszán, ezért sokan új választásokat követelnek. Most kiderült, hogy mikor fogják ezt megrendezni az országban. Állandó kritika éri Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt amiatt, hogy nem tartanak választásokat Ukrajnában, mivel hivatalosan az elnöki ciklusa 2024 első felében ért volna véget. A helyzet ennél…

Részletek

Megérkezett Oroszország válasza Joe Biden döntésére

A Kreml is megszólalt. Arra figyelmeztetettek, hogy ha Ukrajna nyugatról szállított rakétákat vet be Oroszország ellen, az nukleáris válaszlépéseket vonhat maga után. Putyin frissítette Oroszország nukleáris doktrínáját. Az erről szóló rendelet a jogszabályok hivatalos oldalán olvasható – adta hírül a Gazeta.ru. Megjegyezték, hogy a dokumentumot a nukleáris elrettentés területén folytatott állami politika javítása érdekében hagyták…

Részletek

Ukrajna bevetette az amerikai rakétákat – állítják az oroszok

Hat ATACMS ballisztikus rakétával mértek csapást az ukrán fegyveres erők az elmúlt éjjel az oroszországi brjanszki régióra, a légvédelmi rendszerek elhárították a támadást – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. „Ma éjjel (moszkvai idő szerint) 3 óra 25 perckor az ellenség hat ballisztikus rakétával mért csapást egy létesítményre Brjanszk megyében. A megerősített adatok szerint amerikai…

Részletek

A védelmi minisztérium új golyóálló mellényeket és egyenruhákat ad a nőknek

A védelmi minisztérium közel 160 millió hrivnya értékben szerzett be női ruházatot a katonanők számára. A védelmi minisztérium bővíti a katonanők ruházatának és egyéni védőfelszerelésének kínálatát. Már megvásárolták és kiadják a terepruhákat és a női alsóneműket. Kisebb méretű zoknik, kesztyűk és cipők is kaphatók a nők számára. Erről a védelmi minisztérium sajtószolgálata számolt be november…

Részletek

Odesszai rakétatámadás – Szarvashibát véthetett a légvédelem

November 18-án rakétatámadás érte a dél-ukrajnai Odessza városát, az orosz fegyver a belvárosban ért földet, a becsapódás több ember halálát okozta. Dél körül járták be a közösségi médiás felületeket azok a képek, amelyek az egyik legnagyobb ukrán várost ért rakétacsapás utáni pillanatokat rögzítették. A felvételeken lángoló autók és romos lakóépületek láthatóak. A támadás utáni első…

Részletek

Porosenko a leggazdagabb ukrán oligarcha

Az ua-reporter információja szerint mostanra a korábbi ukrán elnök lett a leggazdagabb oligarcha Ukrajnában. A csokoládé királynak is nevezett Petro Porosenko, akinek Oroszországban is vannak csokoládé gyárai, Magyarországon pedig az ő gyárából kerül ki a Tibi csoki épp a háború éveiben növelte sokszorosára a vagyonát. Az információ szerint Porosenko hivatalosan bevallott jövedelme 2021-ben még szerény…

Részletek
KárpátHÍR ... : .