A szlovák külügyminisztérium bekérette az ukrán nagykövetet

Szlovákia kül- és európai ügyekkel foglalkozó minisztériuma szerdán bekérette Ukrajna pozsonyi nagykövetét, Miroszlav Kasztrant – jelentette a minisztériumra hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A szlovák külügy a közlés szerint éles tiltakozását fejezte ki a nagykövetnek az ukrán részről az elmúlt időszakban a szlovák fél irányába tett megnyilatkozásai miatt, amiket a Szlovák Köztársaság belügyeibe történő…

Részletek

Robert Fico: háborúban állunk Ukrajnával, Zelenszkij az ellenségünk

Robert Fico szlovák miniszterelnök elterelő hadműveletnek nevezte Volodimir Zelenszkij hétvégi bejelentését, amely szerint Ukrajna kész Azerbajdzsánból származó gázt szállítani Szlovákiába. A szlovák kormányfő hangsúlyozta: amennyiben Ukrajna továbbra sem teszi lehetővé az orosz gáz tranzitját területén keresztül, meg fogja vétózni az országnak szánt anyagi támogatásokat az Európai Tanácsban. Robert Fico a pozsonyi parlament gazdasági bizottságának ülésén…

Részletek

Katonai járművek gyújtogatóit állítják bíróság elé Kárpátalján

Az SZBU nyomozati anyagai alapján emeltek vádat egy ungvári lakos ellen, akit orosz ügynöknek titulálnak, mert a hadsereg és a Vörös Kereszt tulajdonában lévő gépjárműveket gyújtott fel írja az ua-reporter a megyei ügyészség információjára hivatkozva. A hír szerint az ügyészség már átadta a bíróságnak a férfi ügyében elkészült vádiratot, amelyben az áll, hogy a vádlott…

Részletek

Hamis „népszámlálással” ijesztgetik a kárpátaljaiakat

A közösségi médiában Kárpátalján hamis információk kezdtek terjedni arról, hogy a Belügyminisztérium állítólagos képviselői ellenőrzéseket tartanak az emberek otthonában és személyes adatokat gyűjtenek. Az ismeretlen személyek pánikot keltenek a régió lakossága körében. A kacsa hírek szerint ismeretlen személyek egy csoportja állítólag a Belügyminisztérium munkatársainak adja ki magát, és megfelelő szimbólumokkal ellátott igazolványt mutat be. Tagjai…

Részletek

100 drónnal támadtak orosz területeket, köztük egy atomerőművet

Ukrajna több mint 100 drónnal támadott orosz területeket az éjjel, a Szmolenszki régió hatóságai szerint az egyik pilóta nélküli repülőgép egy atomerőművet akart eltalálni, számolt be róla a Meduza. Vaszilij Anokhin, a Szmolenszki régió kormányzója szerint az ukrán drónok többsége civil objektumokat talált el, míg az egyiket akkor lőtték le, amikor egy atomerőművet próbált megtámadni….

Részletek

Az F–16-os repülőgépeket célzó orosz kémhálózatot számolt fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) bejelentette, hogy felszámolta az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kémhálózatát. A csoport állítólag arra összpontosított, hogy hírszerzési információkat gyűjtsön az ukrán repülőgépekről a légi infrastruktúra elleni támadásokhoz, írja a The Kyiv Independent. Az egyik katonai repülőtér közelében végrehajtott művelet két ügynök letartóztatásához vezetett, akiket rajtakaptak, amint egy ukrán F–16-os vadászgépet…

Részletek

TRUMP DÖNTÉSE MIATT CSŐDBE MEHET AZ UKRÁN PROPAGANDASAJTÓ

Már rövid távon csődbe mehet az ukrán médiumok egy jelentős része, miután Donald Trump felfüggesztette az Egyesült Államok összes külföldi segélyezési programját, elzárva ezzel kiadványokat életben tartó pénzcsapokat – jelentette az ukrán sajtó. „Az ukrán média csaknem 90 százaléka külföldi támogatásból él. (…) Az Egyesült Államok döntése végzetes” – fogalmazott Oksana Romanyuk, az ukrán Tömegtájékoztatási…

Részletek

Máris itt van Zelenszkij újabb vezéráldozata!

„Az elmúlt fél évben a fegyveres erők időben történő lőszerrel való ellátása helyett politikai játszmák, szerződések és információk kiszivárogtatása zajlott” – mutatott rá a miniszter. Az ukrán kormány keddi ülésén menesztette posztjáról Dmitro Klimenkov beszerzésekért felelős védelmi miniszterhelyettest – közölte Telegram-csatornáján a kabinet. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Rusztem Umerov védelmi miniszter nemrégiben személyi…

Részletek

Zelenszkij üzent az egész világnak: Putyin fél!

Az ukrán elnök szerint a félős orosz elnök újabb teljes körű invázióra készül írja a mandiner. Az Ukrajinszka Pravda arról ír, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin minden lépése a háború meghosszabbítását és a valódi tárgyalások elkerülését célozza. Putyin megerősítette, hogy fél a tárgyalásoktól, fél az erős vezetőktől, és mindent megtesz a háború…

Részletek

Az USA kilencven Patriot rakétát szállít Ukrajnába

Az amerikai hadsereg nagyjából 90 Patriot légvédelmi rakétát szállított át egy izraeli raktárból Lengyelországba, hogy azokat még ezen a héten átadhassák az ukrán hadseregnek – állítja az Axios írja a hirado.hu. A Patriot rakétarendszerek kulcsfontosságúak Ukrajna számára, mivel segítenek megállítani az orosz hadsereg támadásait, amely már három éve háborúzik az ország ellen. A 90 rakéta…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com