Megérkezett az ukrán küldöttség az oroszokkal kezdődő tárgyalások helyszínére

Erről írt Twitterén az AFP hírügynökség. A Sky News szerint az ukrán delegáció két legfőbb célja, hogy tűzszüneti megállapodást kössenek, és hogy elérjék, az orosz erők vonuljanak vissza Ukrajnából. Az ukrán delegáció tagjai között Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, Mihajlo Podoliak, az ukrán elnöki hivatal vezetője és Mikola Tocsickij külügyminiszter-helyettes Ukrajna külügyminiszter-helyettese is ott van.

Részletek

Orosz hadvezetés: az orosz légi erő uralja az ukrán légteret

A ria.ru orosz hírportál információja szerint az orosz vezérkarban bejelentették, hogy a légi erők teljes ellenőrzésük alá vonták az ukrán légteret. A helyzetről Igor Konasenko vezérőrnagy számolt be és közölte, hogy az orosz légi-kozmikus haderő nemcsak uralja az ukrán légteret, hanem nagy veszteségeket is okoz az ukrán haderőnek. Csak az utóbbi nap folyamán nyolc Buk-M-1…

Részletek

Oroszország közel 100 ezer katonát vetett be eddig Ukrajna ellen

Oroszország már az Ukrajna elleni háborúban az offenzív kontingensének kétharmadát – közel 100 000 katonát – vetett be. Erről egy magas rangú amerikai védelmi minisztériumi tisztviselő számolt be a BBC Ukrajnának. Az Egyesült Államok védelmi intézménye logisztikai problémákat vetít előre a megszálló erőknél, különösen a hadianyagok szállítása terén. Ez a Harkiv és Kijev megtámadására tett…

Részletek

Az orosz védelmi minisztérium állítja, szabad elvonulást biztosítanak a Kijevben lévő civileknek

Az ukrán fővárosból az orosz haderő ki engedi azokat a békés civileket, akik a harci cselekmények elől menekülnek, írja hírében az orosz ria.ru portál. A tájékoztató szerint Kijevet a menekülő civilek a Kijev-Vaszilkov főüton hagyhatják el. Az ismertető szerint ez az útvonal teljesen biztonságos. Hozzáteszi az orosz hadvezetés, hogy katonáik csak a katonai célpontokra lőnek,…

Részletek

Az orosz elnöki tanácsadó szerint moszkvai idő szerint délre tervezik a tárgyalásokat Ukrajnával

Egy orosz elnöki tanácsadó közölte, hogy várhatóan moszkvai idő szerint hétfőn délben (CET. 10:00) kezdődnek a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között az ukrán-fehérorosz határ közelében – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Vlagyimir Medinszkij orosz elnöki tanácsadó, aki a Kreml küldöttségét vezeti, azt mondta, hogy csapata „azonnal készen áll a tárgyalásokra, miután (az ukrán fél)…

Részletek

Putyin egy pöcsfej címkéjű Molotov-koktélok gyártására állt át egy lvivi sörfőzde

A lvivi Pravda sörfőzde az Ukrajna ellen indított orosz támadás után sör helyett Molotov-koktélokat kezdett gyártani, amelyek címkéjén „Putyin egy pöcsfej” felirat díszeleg. „Azért csináljuk ezt, mert valakinek muszáj. Megvannak a képességeink, 2014-ben átéltünk egy utcai forradalmat” – mondta Jurij Zasztavnyi, a sörfőzde tulajdonosa, utalva Kijev nyugatbarát felkelésére, amely megdöntötte a Kreml által támogatott rendszert….

Részletek

Belgium fegyverekkel segíti Ukrajna önvédelmét

Belgium fegyverek szállít Ukrajnának, ezzel segíti az ország önvédelmét – közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök a VTM nevű, flamand nyelvű belga közszolgálati televíziónak adott vasárnapi interjújában. Alexander De Croo közölte: a belga szövetségi kormány által előző napon elfogadott, katonai felszereléseket tartalmazó szállítmányokon kívül országa további háromezer automata gépfegyvert és 200 további páncéltörő rakétát biztosít…

Részletek

Az Egyesült Királyság megtiltja az orosz központi bankkal való tranzakciókat

Az Egyesült Királyság bejelentette az orosz központi bankot érintő tranzakciók betiltását, ami a legújabb lépés a moszkvai pénzintézetek nyugati piacoktól való elzárására. Az intézkedések megtiltják továbbá a brit pénzintézeteknek a moszkvai pénzügyminisztériummal és annak szuverén vagyonalapjával folytatott tranzakciókat, és a tisztviselők szerint megakadályozzák, hogy orosz vállalatok átruházható értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket bocsássanak ki az Egyesült…

Részletek

Segítőpontot hozott létre a beregsurányi határátkelő ukrán oldalán az Ökumenikus Segélyszervezet

Éjjel-nappal működő segítőponttal támogatják az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán kilométeres sorokban várakozókat – jelezte a szervezet hétfőn az MTI-nek. Közleményük szerint a határátkelő közelében, Asztélynál létrehozott segítőpontot egy használaton kívüli fűtött pavilonban rendezték be, melyet további sátrakkal, illetve a következő napokban mobil mellékhelyiségekkel is kiegészítenek. A ponton meleg teával,…

Részletek

Szétlőttek az ukránok egy orosz menetoszlopot Luhanszk megyében

Az ukranews.com híre szerint az ukrán véderő szétverte az oroszok katonai menetoszlopát Szeverodoneck település térségében. Az Egyesített Erők sajtószolgálatától származó információ szerint a Szeverodoneck bevételére indult orosz katonai járműveket sikerült szétlőni, a megszálló erők megmaradt egységei kénytelenek voltak visszafordulni. A térségben Rubezsnij alatt az ukrán katonák megállásra kényszerítették az oroszok felderítő csoportját.

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com