Márki-Zay Péter megerősítette: fegyvert is szállítana Ukrajnába

Gyurcsány jelöltje egy német lapnak megerősítette: fegyvert is szállítana Ukrajnába, tehát kiderült, hogy megint összevissza beszél. Korábban Márki-Zay azt mondta, hogy Magyarországnak magyar katonákat és fegyvereket kellene küldenie Ukrajnába, ezzel szemben ma már azt követeli, hogy Magyarország függessze fel a Paks II. beruházás engedélyezési eljárását, és utasítsa ki a Nemzetközi Beruházási Bankot Budapestről – írja…

Részletek

Lezárták a Vereckei-hágót, megteltek a határ melletti szállodák Beregszászon

Az ATV tudósítója az ukrán határ mellől, Beregszászról jelentkezett, ahol több kilométeres a kocsisor. A riporter úgy tudja, lezárták a Vereckei-hágót. A konzulátuson beszéltek nőkkel, akik arról számoltak be, hogy éjszaka adja át a sorozóbizottság a behívókat, mert azt feltételezik, hogy akkor otthon vannak a férfiak, ezután pedig kötelező bevonulniuk a hadseregbe.

Részletek

Kijevben leálltak a metrók

Kijev polgármestere Telegram csatornáján jelentette, hogy a kijevi metró leállt. Zsúfolásig megteltek a metróállomások Kijevben, az emberek számára óvóhelyet biztosítanak az orosz bombázások elől. Néhány órája Klicsko azt mondta, hogy február 26-án Kijevben nincsenek orosz csapatok, de felszólította a helyi lakosokat, hogy ne jöjjenek ki az óvóhelyekről.

Részletek

Amerikai védelmi minisztérium: Oroszország teljes harcerejének egyharmadát már bevetette

Az amerikai védelmi minisztérium egyik, anonimitást kérő tisztviselője azt mondta a CNN-nek, hogy Oroszország „a teljes harcerejének körülbelül egyharmadát már bevetette Ukrajnában”. Ez nem jelenti az, hogy nem hajlandóak ennél többet is oda küldeni – tette hozzá a tisztviselő. Az orosz hadseregben a becslések szerint jelenleg 900 ezer aktív katona van. Az invázió előtti híradások…

Részletek

Az oroszok újabb várost foglalhatnak el Kijev közelében

A CNN szerint a Kijevtől 35 kilométerre délre található Vaszilkivben is heves harcok folynak jelenleg. A város elfoglalásával az oroszok célja az lehet, hogy még szorosabban bekerítsék az ostrom alatt álló ukrán fővárost. Vaszilkiv polgármestere szombat hajnalban közölte, hogy már a városközpontban zajlik a küzdelem. Elismerte, hogy az ukrán fél súlyos veszteségeket szenvedett a harcokban:…

Részletek

Az oroszok azt állítják, hogy elfoglaltak egy nagyvárost, az ukránok tagadják

A BBC szerint az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy elfoglalták a 150 ezres, Kelet-Ukrajnában lévő Melitopolt, amely ellen pénteken indítottak támadást. A minisztériumi közleményben azt írták, hogy az éjszakai offenzívát légicsapásokkal segítették, valamint az orosz haditengerészet is cirkálórakékat lőtt ki a városra. Melitopol elfoglalását egyelőre nem sikerült megerősíteni más, független forrásból. A Reuters szerint ha…

Részletek

Belarusz hekkerek kibertámadást indítottak az ukránok ellen

Ukrán tisztviselők szerint a belarusz védelmi minisztériumban dolgozó hekkerek kibertámadást indítottak az ukrán hadsereg ellen. Azt írták, hogy a hekkerek elsősorban adathalász leveleket küldtek ukrán katonai vezetők e-mail-címeire. Azt, hogy a beloruszoknak sikerült-e valamilyen fontos információt megszerezniük, egyelőre nem tudják. Úgy tudni, hogy az említett hekkercsoport korábban már a NATO tagállamai ellen is indított akciókat….

Részletek

Klicsko: eddig sikeresen visszavertük az orosz csapatokat, nincs ellenséges erő Kijevben

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere szombat reggel közölte, hogy sikeresen visszaverték az Ukrajna fővárosába bejutni próbáló orosz csapatokat. Nehéz volt az éjszaka, de nincsenek orosz csapatok Kijevben. Az ellenség megpróbál betörni a főváros területére – közölte Vitalij Klicsko, aki megerősítette, hogy az éjszaka robbanások és lövöldözések hallatszottak Kijevben. Ugyanakkor elmondta, hogy szabotázs- és felderítőcsapatok működnek Kijevben….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com