Kreml: Putyin személyesen találkozna Bidennel

Vlagyimir Putyin elnök a december 7-i orosz-amerikai virtuális csúcson közölte amerikai hivatali partnerével, hogy nagyon szeretne vele személyesen találkozni. Az erről készült felvételt vasárnap bemutatták a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában. „Feltétlenül találkozni fogunk, nagyon szeretném” – mondta Putyin a megbeszélés elején Joe Biden köszöntésére válaszolva, amelyben az amerikai elnök…

Részletek

A többség támogatja a vízumkényszer bevezetését Oroszországgal szemben

Az ukrajnai lakosság több mint fele támogatja az Oroszországgal szembeni vízumkötelezettség bevezetését. A Rejting szociológiai csoport decemberi közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a vízum bevezetésének ötletét 52 % támogatja, míg 44 % ellenzi. A szociológusok megjegyzik, hogy az elmúlt két évben jelentősen nőtt a vízumkényszert kultiválók aránya, 2019-ben még csupán a megkérdezettek 39 %-a látta jónak a…

Részletek

Brit külügyminiszter: Oroszország súlyos árat fizetne, ha megtámadná Ukrajnát

A brit külügyminiszter szerint Oroszország súlyos árat fizetne, ha katonai akciót indítana Ukrajna ellen. Liz Truss vasárnap, a hét vezető ipari hatalom (G7) külügyminisztereinek liverpooli értekezletén tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az ülésen egyértelműen körvonalazódott az a közös álláspont, miszerint az Ukrajna elleni esetleges orosz inváziónak „masszív következményei” lennének. Truss hangsúlyozta: a G7-tanácskozás megmutatta, hogy a csoport…

Részletek

Nem lesz gond a decemberi nyugdíjakkal

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben mégsem lesz gond a decemberi nyugdíjak kifizetésével Ukrajnában. A Miniszteri Kabinet december 9-i ülésén ugyanis 4,3 milliárd hrivnyával toldotta meg a Nyugdíjalap idei költségvetését, mely összeg pótolja a hiányzó részt. A fizetőeszköz hiánya azután keletkezett, hogy decembertől emelték a 65 év felettiek nyugdíját (akiknek meg volt az ehhez szükséges munkaviszonya, férfiaknál…

Részletek

Rekordösszegért kelt el egy ukrán szeszgyár

Ukrajnában az alkoholipar privatizációja keretében az Állami Vagyonkezelő eddig 30 szeszgyárat adott el. A lemberg megyei szeszüzem 21 millió hrivnyás kikiáltási árról indulva érte el 333 millió hrivnyás rekordárat, írja epravda.com.ua, a ProZorro elektronikus közbeszerzési rendszerre hivatkozva. Összesen hét cég licitált az ingatlanra. 333 millió hrivnyás vételárral a lemberg megyei lepárló kelt el eddig a…

Részletek

Közel felére csökkentette a csernobili sugárzást a levegőben egy új technológia

Egy svájci cég szerint huszonnégyezer helyett öt év alatt semlegesíteni tudják az atomkatasztrófa környéki sugárzást – rja a pcworld.hu. Rendkívül biztató technológiai újításról számolt be a svájci Exlterra, ami egy fenntartható és környezetbarát technológiákkal foglalkozó cég. A vállalat a csernobili elzárt zónát felügyelő állami szervvel közösen tesztelte NSPS nevű újítását, aminek segítségével jelentős eredményeket értek…

Részletek

Reznikov: Ukrajnának fegyverekre és nem idegen katonákra van szüksége

A censor.net információja szerint Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter a CNN-nek adott interjúban beszélt arról, mire van szüksége az ukrán haderőnek az orosz agresszió ellen. Az ukrán hadügyi tárca vezetője közölte, hogy Ukrajnának nincs szüksége arra, hogy amerikai vagy kanadai katonák harcoljanak érte Oroszország ellen. Az ukrán seregnek van elegendő harcosa, viszont szüksége van korszerű…

Részletek

Zelenszkij nem zárja ki, egy népszavazás megtartását a szakadár területek autonómiájáról

Meglepő fordulat jöhet a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésének ügyében. Az ukrán elnök a napokban egy interjúban bejelentette, hogy nem zárja ki, egy népszavazás megtartását a szakadár területek autonómiájáról. Ez egyben azt is jelentené, hogy Ukrajna végre betartja a minszki megállapodásban foglaltakat, és esély nyílhat a harcok lezárására. Nem zárok ki egy népszavazást a Donyec-medencéről összességében –…

Részletek

Budanov: Ukrajna egymaga képtelen ellenállni az orosz támadásnak

Kiril Budanov, az ukrán katonai elhárítás vezetője a The New York Times számára kijelentette, hogy Ukrajna a Nyugat támogatása nélkül képtelen megvédeni magát egy orosz offenzíva ellen, írja a zaxid.net. Budanov szerint be kell látni a valós helyzetet, hogy az ukrán seregnek nincs elegendő eszköze ahhoz, hogy eredményesen lépjen fel egy átfogó orosz támadással szemben….

Részletek

Ukrajnában krematóriumok építésével enyhítenék a temetői helyhiányt

Az ukrán kormány javasolta a parlamentnek, hogy engedélyezzék az önkormányzatok számára a krematóriumok építését, írja az ukranews.com. A temetkezési jogszabály egyes pontjainak módosításáról szóló döntést december 9-iki ülésén hozta meg az ukrán kormány. Az indoklás szerint Ukrajnában komoly problémák vannak a temetkezések körül. A temetőkben súlyos a helyhiány, a sírkertek terjeszkedése, új temetők kijelölése pedig…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com