Kolbásszal verekedtek a képviselők

Kolbásszal ütötte a fejét az egyik képviselő a másiknak pénteken egy dél-ukrajnai város tanácsülésén – adta hírül a helyi sajtó. A verekedés a Herszon megyei Kahovka újonnan megválasztott önkormányzatának első ülésén történt. A hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt államfő híveiből álló Ellenzéki Blokk egyik képviselője a város új polgármesterének egy ajándékcsomaggal „gratulált” megválasztásához. A csomagban…

Részletek

Három parlamenti képviselő lépett ki a Porsenko Blokkból

Az ukrán parlament házelnökének első helyettese bejelentette, hogy három képviselő kilépett a Prosenko Blokkból. A három képviselő Olekszandr Sevcsenkó, Jevgen Ribcsinszkij és Tarasz Batenko. Ezen kívül a munkácsi eseményekről hírhedt Mihajlo Lanyo képviselő is kilépett a Volja Narodu (a nép akarata –a szerk.) képviselői csoportból. Lanyót, a 70. kárptaljai körzetben választották meg, Sevcsenkót a 83….

Részletek

Továbbra is ügyelnek a 90 napos szabályra

A megyei migrációs szolgálat közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy külföldi állampolgárok fél éven belül csak kilencven napot tölthetnek legálisan Ukrajnában. Korábban a határőrség részletezte az erre vonatkozó tudnivalókat, most pedig a migrációs szolgálat figyelmeztet ugyanerre. Azok a külföldi állampolgárok, akiknek nem kell vízumengedély az Ukrajnába utazáshoz – ilyenek a magyar állampolgárok is –,…

Részletek

Kijev hátráltatja a vízumkönnyítést

Maga Kijev hátráltatja a vízumliberalizáció folyamatát – áll abban a levélben, amit Jean-Claude Juncker küldött az ukrán államfőnek. Az Európai Bizottság vezetője felhívta Petro Porosenko figyelmét arra, hogy ameddig Ukrajna nem tesz konkrét lépéseket ez ügyben, addig hiú ábránd Brüsszeltől azt várni, hogy feloldja a vízumkötelezettséget az ukrán állampolgárokkal szemben. Az Európai Bizottság elnöke mindenekelőtt…

Részletek

Tiltakoznak a magyar sajtósok

Az ukrán Jevropejszkaja Pravda is foglalkozik a magyar kormány azon elképzelésével, hogy titkosügynököket kíván küldeni a szerkesztőségekbe. Az ukrán országos portál hírt ad róla, hogy a magyarországi kiadók szövetsége tiltakozását fejezte ki emiatt és idézik az Átlátszó főszerkesztőjét is, aki szerint teljesen értelmetlen lenne ügynököket alkalmazni a szerkesztőségeknél. Viszont arra is kitér, hogy már maga…

Részletek

November ötödikén is szóltak a fegyverek

Az ATO-hadműveleti sajtóosztályának mai jelentése szerint a donbásszi felkelők november ötödikén délután hat órától november hat reggel hat óráig támadták az ukrán katonák állásait. A donyeckiek nagykaliberű fegyverekkel lőtték az ukrán katonák Avgyejevka és Krasznogorivka melletti állásait. Öt alkalommal gránátvetővel és lőfegyverekkel nyitottak tüzet Marinkára, hat alkalommal pedig Peszkire. A Donyecki Népköztársaság jelentése szerint a helyzet…

Részletek

Brutális támadás a parlamenti folyosón (videó)

Agyrázkódás gyanúját állapították meg Olekszandra Kuzsel batykivscsinás parlamenti képviselőnél az orvosok, miután egy üveggel fejbe vágta őt a népfrontos Andrij Teteruk. Az eset a parlament tegnapi ülésszaka után történt. Már az ülésteremben is összeszólalkozott a két képviselő, holott egyazon koalíció tagjai. Vitájuk később sem csendesedett le. A perpatvar folytatódott köztük. A népfrontos honatya a házelnök…

Részletek

Zaharcsenko: ha Kijev megszegi a tűzszünetet, a DNR kész folytatni a háborút

A donbásszi fegyverszünet feltételes jellegű, ezért ha Kijev megszegi a tűzszünetet, akkor a DNR felkelői ott kezd harci cselekményekbe, ahol erre szükség van – írja a RIA Novosztyi Alekszander Zaharcsenkóra, a DNR vezetőjére hivatkozva. „A tűzszünet feltételes jellegű. Megfigyeltem, ahogy tegnap Peszki település környékén tűz alá vették az elő vonalon lévő állásokat. Két út lehetséges….

Részletek

Kutyakennelben csempészett cigit egy nyíradonyi férfi, de drog is volt nála

Rendhagyó csempésztrükk tanúi lehettek a NAV pénzügyi nyomozói és pénzügyőr járőrei: a duplafalú kutyakennelekben adózatlan cigarettát, a kesztyűtartóban pedig drogot találtak. A pénzügyőrök közúti ellenőrzés közben botlottak bele az adózatlan cigarettát szállító járműbe, amelyet egy nyíradonyi férfi vezetett. Az autó csomagtartójában kutyakenneleket szállított. Első ránézésre senki nem gondolta volna, hogy a kennelek a négylábú kedvencek…

Részletek

Jacenyuk miniszterváltásokkal zsarolja Porosenkót

Arszenyij Jacenyuk, Ukrajna miniszterelnökének a brüsszeli Politicionak adott interjújában bejelentett kormány átrendezési szándéka nem több mint az ország elnökének, Petro Porosenkónak a zsarolása – közölte a TASZSZ. A minisztercserékről szóló utolsó döntést azonban az elnöknek kell meghoznia. Erről Ruszlan Bortnik, az Ukrán Elemző és Politikai Menedzsment Intézet igazgatója nyilatkozott. „Ez az interjú egy könnyed zsarolás…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com