Tömegesen hagyják el Magyarországot

Soha nem hagyták még el annyian hosszú időre Magyarországot, mint tavaly. Elsősorban a képzettek és a fiatalok mennek tartósan külföldre, vagyis egyre erősebb agyelszívás sújtja az országot – írta a Világgazdaság. Egy városnyi magyar szedte a sátorfáját tavaly, és döntött úgy, hogy külföldre költözik – legalábbis a statisztikák szerint. Tavaly majdnem 33 ezren hagyták el…

Részletek

Elhunyt a sobibori koncentrációs tábor utolsó holland túlélője

Kilencvenöt évesen elhunyt a sobibori koncentrációs tábor utolsó holland túlélője, Jules Schelvis, a John Demjanjuk elleni per egyik felperese. A könyveivel nemzetközi hírnevet is szerző Jules Schelvis vasárnap halt meg otthonában, az Amszterdam közelében lévő Amstelveenben – írja a BBC a Schelvis által létrehozott Sobibor Alapítvány közleményére hivatkozva. A férfit 1943. június 6-án, 22 éves…

Részletek

Szexvideó került elő Putyin legnagyobb riválisáról

Mihail Kaszjanov volt orosz kormányfő jelenleg a tavaly meggyilkolt Borisz Nyemcov pártját vezeti, a videót valószínűleg lejáratás céljából szedték elő. Kaszjanov, aki 2000 és 2004 között volt Oroszország miniszterelnöke, a brit–orosz Natalia Pelevine-nel látható a videón, aki amellett, hogy drámaíróként is tevékenykedik, évek óta vezető ellenzéki aktivistának számít. A Kreml-barát NTV csatornán kiszivárogtatott videó egy…

Részletek

Nem lesz változás a DNR és az LNR élén

Plotnickij és Zaharcsenko 2018-ig vezető tisztségben marad    Vlagyiszlav Szurkov, az orosz elnök asszisztensének szavai szerint Igor Plotnickij és Alekszandr Zaharcsenko 2018-ig még biztos, hogy a felkelő köztársaságok élén lesznek. Erről Alekszej Csesznakov, az Orosz Politikai Központ igazgatója nyilatkozott. Szavai szerint a Kijev által hangoztatott szóbeszéd, miszerint a két köztársaság egyesülni fog, csak pletyka és…

Részletek

Románia fegyverkezik

Bukarest reményei szerint egy többnemzetiségű, Románia területén rotációs alapon működő NATO-dandár kialakításáról születhet döntés az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén – mondta Mihnea Motoc védelmi miniszter a Hotnews.ro hírportálnak adott terjedelmes interjúban. Motoc – riporteri kérdésre – tisztázta: nem arra az amerikai páncélos dandárra utal, amelynek Kelet-Európába telepítését múlt héten jelentette be az Egyesült Államok Európában…

Részletek

A kormány szerint a CIA nem szólt a budapesti terrortámadás veszélyéről

Az amerikai hírszerzés szerint Berlin, Varsó és Budapest is lehet terrortámadások helyszíne. Különösen „a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások” esélye nagy. A magyar kormány egyelőre további információkat gyűjt a CIA figyelmeztetéséről. Bakondi György azt mondta, emiatt nem emelik a terrorfokozatot, de minden fenyegetést komolyan vesznek. A magyar kormány tájékoztatást kér az amerikai féltől a…

Részletek

Lekapcsolták a dzsihadista emberrablót

Letartóztatták a Boko Haram iszlamista szervezethez köthető, a külföldiek elrablásáról ismert Ansaru nevű csoport vezetőjét, Hálid al-Barnawit a nigériai Kogi állam székhelyén, Lokojában – közölte a nigériai hadsereg egyik szóvivője.   Az iszlamista vezetőre 5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok 2012-ben. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyának (AQIM) ideológiáját követő terrorszervezet több…

Részletek

Ukrajna is új útvonal lehet

Horváth Dániel, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint rövid távon nincs esély arra, hogy az embercsempészek ismét Törökországból Olaszországba, a tengeren keresztül utaztassák a migránsokat. A szakértő az állami tévében azt mondta: ennek oka, hogy a török hatóságok nagyon komolyan veszik azokat az elvárásokat, amelyeket az Európai Bizottság a vízumliberalizációs folyamattal és az illegális migráció…

Részletek

Phenjan: kegyetlenek a szankciók

A leningrádi második világháborús blokádnál is kegyetlenebbek a legújabb amerikai és más ellenséges erők barbár szankciói Észak-Korea ellen – jelentette ki a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság védelmi bizottsága hétfőn. A bizottság szerint a világháború történetében legkegyetlenebb blokád, illetve a hidegháború alatt történt kubai rakétaválság sem hasonlítható a koreai félszigeten kialakult helyzethez, a KNDK gazdasági úton…

Részletek

Merényletsorozat Irakban, legalább 20 halott

Több mint húsz ember meghalt hétfőn Irakban a biztonsági erők, síita fegyveresek és katonák elleni öngyilkos merényletekben – közölték biztonsági tisztviselők. Egy rendőrségi tisztviselő arról számolt be, hogy Bagdad északi részében hat ember meghalt és 22 megsebesült két merényletben. Az egyik támadás egy ellenőrző pontnál, míg a másik a Masahda nevű körzetben, a síita félkatonai…

Részletek
KárpátHÍR ... : .