Magyarország: Ingyen wifi lehet minden településen

Kedvezményes internet-alapcsomagot vezethet be a kormány, az internetezés áfája 18 százalékra csökkenhet, továbbá ingyenes wifiszolgáltatás épülhet ki minden településen – írta szerdai számában a Magyar Idők kormányzati forrásra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció eredményei, valamint a piaci szereplőkkel, szakmai érdekképviseleti és civil szervezetekkel folytatott konzultációk alapján törvényjavaslat készülhet a…

Részletek

Kiszivárgott, hogyan tennék rendbe Szíriát az oroszok

Oroszország azt akarja elérni, hogy a szíriai kormány és az ellenzék állapodjon meg egy 18 hónapos alkotmányos reformfolyamat lefolytatásáról, majd tartsanak előre hozott elnökválasztást a négy és fél éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban – derült ki egy, a Reuters brit hírügynökség által megszerzett orosz javaslatból. A nyolcpontos orosz javaslat a Szíria jövőjéről szóló e heti…

Részletek

„Vége az országnak”, drámai ülésen támadtak Merkelnek a frakciótagok

Számos képviselő felháborodottan bírálta a kormány menekültpolitikáját a német konzervatív CDU párt keddi, „drámai” frakcióülésén, Angela Merkel kancellár ugyanakkor támogatást kért tőlük „Európa megőrzését” célzó stratégiájához – számolt be honlapján kedden a Bild című német bulvárlap. A lap beszámolója szerint Volker Kauder, a konzervatív kormánypárt parlamenti frakcióvezetője bírálta a menekültválsággal kapcsolatos múlt hétvégi kommunkációt, egyúttal…

Részletek

Kivédhetetlen rakétákkal fenyeget Putyin

Olyan rakétákat ígér Vlagyimir Putyin, amik bármilyen védelmi rendszeren áthatolnak. Az orosz elnök az Egyesült Államokat is figyelmeztette: tudja, hogy rakétaprogramjukat titkon Oroszország ellen fejlesztik. Olyan csapásmérő fegyverek készülnek Oroszországban, amik ellen egyetlen rakétavédelmi pajzs sem jelent védelmet – jelentette be kedden Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök Szocsiban, egy katonai tanácskozáson beszélt az orosz rakétaprogramról:…

Részletek

Trump nem bánja, ha Putyin szét akarja verni az Iszlám Államot

Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns nem bánja, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök szét akarja verni az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet Szíriában az orosz utasszállító gép lezuhanása után. Trump ezt a Fehér Házra pályázó republikánusok élbolyának vitáján jelentette ki. Jeb Bush volt floridai kormányzó azzal utasította vissza Trump szavait, hogy nem szabad Putyinnak megengedni a Bassár…

Részletek

Meleg magazin címlapjára került Obama

Barack Obama lett az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki egy kifejezetten leszbikusok, melegek, biszexuálisok vagy transzneműek számára készült magazin címlapjára került – közölte kedden az amerikai sajtó. Az elnök portréját a borítóján közlő Out magazin szerint Obama „az év szövetségese”. Méltatásában Aaron Hicklin főszerkesztő kiemelte: az elnök „félúton, úgy tűnt, hogy elvesztette lendületét, de…

Részletek

Véres támadás Szíriában – 23 halott, sok sebesült (videók)

Legalább huszonhárman meghaltak, több mint hatvanan pedig megsebesült a felkelők rakétatámadásaiban a nyugat-szíriai Latakia városban – jelentette a helyi média kedden. Az állami televízió tájékoztatása szerint az egyik rakéta egy egyetem közelében csapódott be, a kikötőváros keleti részében. A csatorna által sugárzott képeken autóroncsok, betört ablakok és vértócsák voltak láthatóak. Az RT szerint az áldozatok…

Részletek

Már 48 halottja és 8 gyanúsítottja van a bukaresti klubtűznek

A katasztrófavédelem egyik alkalmazottja tudta, hogy a klubnak nincs tűzvédelmi engedélye, de nem szólt róla. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték. A román katasztrófavédelmi felügyelőség egyik munkatársa is rács mögé, előzetes letartóztatásba került az október 30-i bukaresti tűzvész miatt. Vele együtt már nyolcan vannak előzetes letartóztatásban. A felügyelőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják az ügyészek. 2014 szeptembere és…

Részletek

Németország megszüntette a kivételezést a szíriai menekültekkel

Mostanáig titkolta, de már október 21. óta alkalmazza a dublini visszaküldési szabályt. Ezzel felülbírálta augusztusi döntését, amely arról szólt, hogy a szíriaiak esetében nem vizsgálják, honnak jöttek, és nem is küldik őket vissza oda. Görögország az egyetlen, ahova nem toloncolnak ki senkit. Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini…

Részletek

Összecsaptak a rendőrök és a menekültek Calais-nál

A rendőrök mintegy 250 menekültet szorítottak vissza a kikötő mellé vezető útról, eközben többször könnygázt is alkalmaztak. A migránsok a Nagy-Britanniába tartó kamionokra próbáltak feljutni. Tizenegy rendőr sérült meg könnyebben abban az összecsapásban, ami Calais-nál tört ki kedd éjjel. A rendfenntartókat kavicsokkal dobálták meg menekültek. A támadók korábban Nagy-Britanniába tartó kamionokra akartak felkapaszkodni, de a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com