Szíria: haladás történt az amerikai-orosz egyeztetésen

Haladás történt a Szíria feletti harci repülések biztonságáról folytatott amerikai-orosz katonai videokonferencia harmadik fordulóján – közölte szerdán a Pentagon. Az amerikai védelmi minisztérium részleteket nem közölt, de egy név nélkül nyilatkozó washingtoni tisztségviselő szerint a véglegesítés szakaszába került annak az egyetértési memorandumnak a szövegezése, amely rögzíti majd, hogy a felek milyen alapvető repülésbiztonsági eljárásokat fognak…

Részletek

Pánik tört ki egy lengyelországi gólyabálon, egy diák meghalt

Egy diák meghalt, hatan megsérültek csütörtökre virradó éjjel az északnyugat-lengyelországi Bygdoszcz vajdasági székváros egyik főiskolájának gólyabálján, amelyen pánik tört ki – jelentette a TVN24 lengyel hírtelevízió. A műszaki-természettudományi főiskola által engedélyezett rendezvényen a vártnál többen, mintegy 1200-an vettek részt. A tragédia éjjeli 1 óra körül következett be, amikor a főiskola két szárnyát összekötő keskeny folyosón…

Részletek

Obama katonákat küld a Boko Haram ellen

Barack Obama amerikai elnök szerdán értesítette a kongresszust arról, hogy felderítő drónokat és mintegy 300 főnyi katonai személyzetet vezényelt Kamerunba a Boko Haram nigériai iszlamista terrorszervezet elleni harc fokozása érdekében. Egy 90 fős előörs már meg is érkezett Kamerunba abból a 300 amerikai katonából álló csapatból, akiknek a Boko Haram terrorszervezet elleni harc segítése lesz…

Részletek

Leégett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka Budapesten

Leégett és használhatatlanná vált a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka az Alkotás úton. A tűz átterjedt egy irodaépületre is, de azt sikerüt megmenteni. Az egyetem kollégiumából átmenetileg 250 embert küldtek ki a tűz miatt. Csütörtök hajnalban leégett a Testnevelési Egyetem budai atlétikai csarnoka – közölte a katasztrófavédelem. A tűzben senki sem sérült meg. Az Alkotás utcai…

Részletek

Atomerőművet építenek az oroszok Egyiptomban

A Roszatom tárgyalásai záró fázisba jutottak egy új atomerőmű építésről Egyiptommal, a beruházási szerződést várhatóan az idei év végére aláírják – közölte Anton Moszkvin, az orosz állami atomenergia-ipari konszern alelnöke szerdán, az Egyesült Arab Emírségekben tett látogatásán. Elmondta, hogy az erőmű első blokkját 2022-re helyezik üzembe, amennyiben még az idén megkötik a szerződést. A beruházást Oroszország…

Részletek

Az oroszok közzétették a maláj utasszállítóról készített jelentésüket

Az Almaz-Antej orosz fegyvergyártó felhatalmazta szerdán a TASZSZ hírügynökséget, hogy teljes terjedelmében közzétegye a konszern jelentését a Malaysia Airlines utasszállító repülőgépének tavalyi kelet-ukrajnai katasztrófájáról, mivel a jelentés az elmúlt napon különböző változatokban tűnt fel a világhálón. Az orosz fegyvergyártó konszern szerint keddi sajtótájékoztatójuk óta számos újságíró és szakember kereste meg a vállalatot a jelentés különféle…

Részletek

Az EP felfüggesztette Kovács Béla mentelmi jogát

Felfüggesztette Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése. A javaslatról nem elektronikusan, és nem név szerint, hanem kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői. Tavaly májusban vált ismertté, hogy Kovács Béla ellen feljelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatal, az ügyészség pedig kérte az EP-től a politikus mentelmi jogának…

Részletek

Megérkeztek Magyarországra a cseh katonák

Szerdán délután megérkeztek Magyarországra Csehországból azok a katonák, akik a december 15-ig tartó Balaton 2015 fedőnevű gyakorlaton vesznek részt. A 21 katona a Kaposvárhoz közeli kiskorpádi vasútállomásra érkezett, ahonnan – magyar katonák közreműködésével – közúton vitték Kaposvárra a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezredhez a magukkal hozott haditechnikai eszközöket. A cseh katonákat szállító,…

Részletek

Oroszország beismerte, nem csak az IÁ-t bombázza Szíriában

Oroszország damaszkuszi nagykövete szerdán ismertette az orosz légierő által Szíriában bombázott fegyveres csoportok listáját, s kijelentette, hogy a Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) harcosainak kivételével a Nyugat által lázadóknak nevezett fegyveresek „szélsőségesek” és „terroristák”. Oroszország szeptember 30-án indított légicsapásokat a polgárháború sújtotta országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Nyugati országok azonban aggodalmuknak adtak hangot, amiért az orosz…

Részletek

Videót tettek közzé az IÁ fülöp-szigeteki túszairól, segítséget kérnek

Feltételezett muszlim szélsőségesek videót tettek közzé arról a négy emberről, köztük három külföldi állampolgárról, akiket még szeptemberben raboltak el egy Fülöp-szigeteki üdülőhelyről. Az interneten kedden késő este megjelent felvételen – amelyre az iszlamista oldalakat monitorozó amerikai SITE központ hívta fel a figyelmet – az emberrablók túszaik szabadon engedéséért cserébe azt követelik a Fülöp-szigeteki kormánytól, hogy…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com