FRAKCIÓVEZETŐKKEL EGYEZTETETT ORBÁN VIKTOR AZ ORSZÁG KÜLPOLITIKÁJÁRÓL

A parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a frakcióvezetőkkel folytatott szombati egyeztetésen az Országházban. A megbeszélésen téma volt a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése. Szijjártó Péter a tanácskozás után az MTI-nek adott…

Részletek

Gyengül a Fidesz, csúcson a Jobbik: már a fiatalok között is ők a legnépszerűbbek

Az Ipsos mérése szerint teljes népességben a Fidesznek 21, a Jobbiknak 16 százalékos a támogatottsága – januárban még 23:14 volt az arány. A munkanélküliek és a szakmunkások után a fiatalok körében is átvette a vezetést a Jobbik, a nyugdíjasoknál pedig az MSZP áll holtversenyben a Fidesszel. Az Ipsos februári közvélemény-kutatása szerint tovább csökkent a Fidesz…

Részletek

Fidesz: Befogadjuk a kárpátaljai magyarokat (audió)

Az Ukrajnából érkező politikai menekültekről, ha jönnek, gondoskodik Magyarország – mondta az Országgyűlés törvényhozási bizottságának fideszes elnöke a Lánchíd Rádióban. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a világ különböző régióiból érkező gazdasági migránsok okoznak problémát az országnak. Szerinte nem helytálló az az érvelés, amely szerint a hadseregbe behívott kárpátaljai magyarok nem számítanának politikai menekültnek, merthogy Ukrajna állampolgárai és…

Részletek

A kárpátaljai magyarság megvédését vitatta meg a nemzetbiztonsági bizottság

Az ukrán konfliktusról, és kiemelten a kárpátaljai magyarság helyzetéről tájékozódott a magyar országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága keddi zárt ülésén. A bizottság több mint két órás ülésén többek között Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Pásztor István, az Információs Hivatal főigazgatója, valamint Papp Károly országos rendőrfőkapitány adott tájékoztatást az ukrajnai helyzetről….

Részletek

Megengedhetetlen, a kárpátaljai magyarok fenyegetése – LMP

Az LMP megengedhetetlennek tartja, hogy az ukrán kormány jogi lépésekkel fenyegeti a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarokat. A kárpátaljai magyarság őshonos, saját kultúrával rendelkező etnikai közösséget alkot, amelynek jogait a deklaráltan Európa felé közeledő Ukrajnának tiszteletben kell tartania – fogalmaz a párt. Szerinte Kelet- és Közép-Európa történelme során sosem bizonyult helyesnek, amikor büntető intézkedésekkel igyekeztek ellehetetleníteni…

Részletek

Az ukrajnai magyar érdekekről beszélt Szijjártó a Parlamentben

Háromnapos parlamenti ülést tartanak. A szavazásokra holnap reggel kerítenek sort, ma eddig Ukrajna a fő téma. A Külügyek Tanácsának üléséről számolt be Szijjártó Péter napirend előtt a mai parlamenti ülésen. Mint mondta, a magyar érdekeknek megfelelő döntés született Ukrajnáról. Fent kell tartani a párbeszédet, meg kell adni a megfelelő választ Ukrajna területi integritásának megsértésére, de…

Részletek

Szükségállapot, gárdakészültség Fergusonban

Szükségállapotot hirdetett és készültségbe helyezte a Nemzeti Gárdát hétfőn Jay Nixon missouri kormányzó a nagyesküdtszék határozatára várva; a testület a várakozások szerint hamarosan dönt arról, hogy vádat emeljen-e egy fehér rendőr ellen, aki augusztusban Fergusonban agyonlőtt egy fekete tizenévest. A nagyesküdtszék döntésének pontos időpontja nem ismeretes, arról csak annyit közöltek előzetesen, hogy valamikor november közepe…

Részletek

Nézőpont: csökkent a Fidesz, nőtt a Jobbik és az LMP támogatottsága

Csökkent a Fidesz-KDNP és nőtt az LMP, illetve a Jobbik támogatottsága – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében, amelyet hétfőn közöltek az MTI-vel. Mint írták: a reprezentatív felmérést november 3-7. között készítették 1000 ember telefonos megkérdezésével. Az internetadó elleni “látványos tiltakozási akció” a pártpreferenciákon is érezhető: az önkormányzati választás után, október 14-17. között készült felmérésben…

Részletek

Nagyarányú győzelmet arattak a kormánypártok a helyhatósági választásokon

A nem végleges adatok szerint az összes megyei közgyűlésben és a fővárosban is a Fidesz-KDNP képviselői alkotják majd a többséget. A főpolgármester a voksok 49 százalékával Tarlós István, a kormányerők jelöltje maradhat. Budapesten 17 kerületben nyert a Fidesz-KDNP, 3-ban az MSZP, 1-ben az Együtt-PM és 1-ben civil szervezetek jelöltje, a 33 tagú Fővárosi Közgyűlésbe így…

Részletek

Rekordon a Jobbik népszerűsége, sorvad az MSZP

A választásra jogosultak kevesebb mint 50 százaléka tervez részt venni a vasárnapi önkormányzati választáson, a pártpreferenciák tekintetében pedig nincsenek jelentős változások – derült ki a Medián legújabb felmérésőből. A Jobbiknak jól megy a mozgósítás, a Fidesz fölénye stabil, az MSZP pedig tavasz óta jó pár százalékot vesztett, de még így is magasan a legnépszerűbb a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com