A német Zöldek kancellárjelöltje megkétszerezné az ország védelmi kiadásait

Németország katonai kiadásainak jelentős növelését sürgette Robert Habeck német alkancellár, zöldpárti politikus a Der Spiegel című hírmagazinnak adott, pénteken megjelent interjújában. A Zöldek kancellárjelöltjeként kampányoló politikus azt mondta, hogy a NATO-t érő orosz fenyegetés miatt nem tartja elegendőnek a bruttó hazai termék két százalékának megfelelő védelmi kiadást. „Biztosítanunk kell a békét, és elejét kell vennünk…

Részletek

Megtorlást ígér Oroszország

Oroszország szombaton megtorlással fenyegette meg Ukrajnát, miután Moszkva szerint Kijev előző nap ATACMS amerikai rakétákkal lőtt oroszországi területeket. „A nyugati gyámjai által támogatott kijevi rendszer ezen cselekedetei megtorlás tárgyát képezik” – áll az orosz hadsereg által szombaton kiadott közleményben. A hadsereg a közlemény szerint pénteken nyolc ATACMS rakétát fogott el, amelyeket a dél-oroszországi Belgorodi terület…

Részletek

Robbantásra készülő terroristákat tartóztattak le Oroszországban

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat négy fiatalt tartóztatott le Jekatyerinburgban, akik egy zsúfolt nyilvános helyen terveztek merényletet végrehajtani. A gyanúsítottaknál robbantószer volt. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közleménye szerint négy orosz állampolgárt tartóztattak le Jekatyerinburgban, akik egy tiltott terrorszervezet eszméit vallva, zsúfolt nyilvános helyeken terveztek terrorcselekményt végrehajtani házilag készített robbanószerrel. A gyanúsítottak 2007-ben és 2008-ban…

Részletek

Ismét csúszik a Mere orosz boltlánc magyarországi indulása

Sajtóinformációk szerint a várakozásokkal ellentétben mégsem lép be a magyar piacra az orosz hátterű Mere élelmiszerlánc. A háttérről az InfoRádió Hecker Flóriánt, a vg.hu munkatársát kérdezte. Biztosnak tűnik, hogy egyelőre nem jön Magyarországra az orosz boltóriás, a Mere. A történet 2024 áprilisáig nyúlik vissza. Bár az elején úgy tűnt, hogy áprilisi tréfa a Mere bevonulása,…

Részletek

Oroszország fokozza az AI együttműködést Kínával

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra utasította a kormányt és a Sberbankot, az ország legnagyobb bankját és technológiai innovátorát, hogy működjenek együtt Kínával a mesterséges intelligencia fejlesztése érdekében. A decemberi, mesterséges intelligencia témájú konferenciát követően kiadott utasítás Mihail Mishustin miniszterelnököt és German Grefet, a Sberbank vezérigazgatóját bízta meg a kezdeményezés élére. Az elért eredményekről 2025 áprilisára…

Részletek

Oroszország elítéltek tömegét küldi a háborúba

Több mint 140 ezer elítélt kerülhetett az orosz hadseregbe – állítják az ukránok – írta meg a Mandiner.hu. A Kyiv Independent nyomán a brit Independent arról ír, hogy Oroszország 140–180 ezer elítéltet sorozott be hadseregébe az ukrán hírszerzés szerint. Az ukránok azt is állítják, az oroszok ugyanakkor eltörölték a 2800 fontnyi egyszeri kifizetést, amelyet az…

Részletek

VIDEÓ: Elektromos rollerrel támadnak az orosz katonák Ukrajnában

Az ukránok szerint egyre gyakrabban látni, hogy az orosz katonákat nem páncélozott járművekkel, hanem elektromos rollerekkel küldi támadásba az orosz hadvezetés. Nemrég került fel a YouTube-ra egy videó egy meghiúsult orosz támadásról Ukrajnában, aminek egy pontján egy igen érdekes jelenetet lehet látni: az orosz katonák elektromos rollerrel próbálnak meg átjutni a lövedékektől kilyuggatott utakon. Az…

Részletek

Elérte az orosz hadiflottát az olajszennyezés

Elérte a Krím félszigeten lévő Szevasztopol kikötővárost az az olajszennyezés, amely december közepén, két tankerhajó balesete miatt keletkezett a Fekete-tengeren, beleértve az Oroszország által annektált félsziget térségét is – közölték a szevasztopoli hatóságok pénteken a Telegramon. Mihail Razvozsajev, a több mint félmilliós, az orosz hadiflotta egy részének is otthont adó Szevasztopol kormányzója azt közölte, hogy…

Részletek

Kiderült, mi az észak-koreai katonák valódi célja az orosz-ukrán háborúban

A világ legszigorúbb diktatúrájának jól jön a háborús felkészülés. Még annak az árán is, hogy hazájuk fiait egy más ország háborújába küldik meghalni. Észak-Korea katonái azért vesznek részt az Ukrajna ellen indított orosz offenzívákban, hogy harci tapasztalatokat szerezzenek és felkészüljenek egy esetleges jövőbeli háborúra – írja az Unian ukrán portál. Az ukrán fegyveres erők különleges…

Részletek

A Finneknél marad az orosz árnyékflotta tankerhajója

A finn bíróság elutasította az Eagle S olajszállító tartályhajó szabadon bocsátására irányuló kérelmet, miután a hajót azzal gyanúsítják, hogy megrongált egy tenger alatti távvezetéket és négy távközlési kábelt a Balti-tengeren – közölte a Reuters. A hatóságok szerint a hajó egy nappal korábban megrongálta a finn-észt Estlink 2 távvezetéket és több távközlési kábelt, amikor horgonyát a…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com