Zelenszkij szerint Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása

Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon. „Amikor Putyin több mint 25 évvel ezelőtt hatalomra került Oroszországban, az Ukrajnán keresztül Európába szállított gáz éves szinten több mint 130 milliárd köbméter volt. Ma az orosz gáz tranzitja nulla. Ez egyike Moszkva legnagyobb vereségeinek” –…

Részletek

Az ukránok közölték, hány orosz esett el eddig a háborúban

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt 24 órában 191 katonai összecsapás volt a fronton. Az orosz csapatok 109 alkalommal próbálták áttörni az ukrán erők védelmét Donyeck megyében, Pokrovszk, Kurahove és Kramatorszk térségében. A kijevi katonai vezetés közlése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 791 ezret, kedden az ukrán…

Részletek

Forrnak az indulatok Szerbiában: a tüntetők véres kezet ábrázoló transzparenseket lengettek

A hagyományos szilveszteri utcai ünneplés az ország számos városában elmaradt közli a mandiner. Szerbia több városában utcai csendes tiltakozással várta az újévet több ezer ember a két hónapja tartó kormányellenes tüntetések részeként. Belgrádban és Újvidéken az egyetemi hallgatók vezette tüntetések résztvevői 23 óra 52 perctől 0 óra 15 percig némán álltak az utcán. November eleje…

Részletek

Több mint 3300 orvos mondott fel, és félő, hogy január 1-jétől nem kezdik meg a munkát Szlovákiában

Több ezer orvos mondott fel északi szomszédunknál. Az szlovák egészségügyi minisztérium dolgozik a válsághelyzet megoldásán. Több mint 3300 orvos mondott fel, és félő, hogy január 1-jétől nem kezdik meg a munkát – mondta a TASR hírügynökségnek Miroslav Mendel, az Orvosi Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) alelnöke. Az Agel és Penta kórházainak mintegy 20 orvosa még mindig nem…

Részletek

Halálos szilveszteri éjszaka Németországban: balesetek tömege történt

Szilveszter éjjelén öt ember halt meg pirotechnikai balesetek következtében – számolt be a BILD nyomán a mandiner. Az első eset még éjfél előtt történt, mikor egy fiatalember egy saját készítésű petárdát gyújtott meg. A 24 éves férfi a családjával ünnepelt Geseke városában Észak-Rajna-Vesztfália tartományban. Az ünnepi sereg egy mezőre vonult ki a város szélén, ahol…

Részletek
Beszédet mondó férfi mutatja a békejelet.

Igazságos békét kívánt Zelenszkij 2025-re, szerinte Trump képes ezt megteremteni

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: 2025-ben Ukrajnának a harcmezőn és a tárgyalóasztalnál is harcolnia kell, hogy véget vessen a közel három éve tartó orosz inváziónak írja a hirado.hu. „A jövő év minden napján harcolnunk kell egy megfelelően erős Ukrajnáért, mert csak egy ilyen Ukrajnát tisztelnek és hallgatnak meg. A harcmezőn ugyanúgy, mint a tárgyalóasztalnál” –…

Részletek

Oroszország leállította az Európába irányuló földgázszállítást

A Gazprom orosz energiaipari óriáscég szerdán bejelentette, hogy a tranzitszállításra vonatkozó ötéves szerződés lejárta –reggel hat óra – után leállította az Ukrajnán át Európába irányuló földgázszállítást. „A Gazprom és az (ukrán) Naftohaz közötti szerződések meghosszabbításának az ukrán fél által történt többszöri és egyértelmű elutasítása miatt a Gazpromnak megszűnt a műszaki és jogi lehetősége, hogy 2025….

Részletek

Olaszország 13 millió eurót különített el az ukrán energiaszektor helyreállítására

Olaszország 13 millió eurót biztosított az Ukrajnát támogató energiatámogatási alap számára. A pénzeszközöket a háborúban megsérült energetikai infrastruktúra helyreállítására és az áramellátás stabilizálására fordítják. „Antonio Tajani külügyminiszter javaslatára Olaszország 13 millió eurót biztosított az Ukrajnának szánt Energiatámogatási Alap számára. Egy olyan időszakban, amikor az ukrán energiainfrastruktúra elleni támadások fokozódnak, ez a döntés jelentős lépés a…

Részletek

Elon Musk: Zelenszkij az USA kirablásának bajnoka

Elon Musk az Egyesült Államok kirablásának bajnokának nevezte Volodimir Zelenszkijt. „Minden idők bajnoka” – így reagált az amerikai üzletember az X-en az egyik felhasználó bejegyzésére, aki az Ukrajnának nyújtott 2,5 milliárd dolláros amerikai juttatást kommentálta, mondván, az ukrán elnök „minden idők egyik legnagyobb pénzrablását hajtotta végre”. Joe Biden amerikai elnök tegnap jelentette be, hogy közel…

Részletek

Fáklyás felvonulás lesz a békéért Budapesten január 1-jén

A szertartást Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága elnöke vezeti a mandiner szerint. Az év első napján, a béke világnapján a Sant’Egidio közösség fáklyás felvonulásra és imádságra hív mindenkit Budapestre. Az ökumenikus imádságot Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága elnöke vezeti…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com