2 milliós fogás Kölcsénél: az alvázban utazott a cigi

Több mint kétmillió forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát rejtett a jármű alváza. A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség munkatársai 2016. február 17-én 13 óra 35 perckor Kölcse belterületén igazoltattak egy Fiat típusú kisteherautóval közlekedő férfit. A járőrök az intézkedés során arra lettek figyelmesek, hogy a gépjármű padlólemezét utólagosan átalakították. A rendőrök a sofőrt a gépkocsival a tiszabecsi…

Részletek

Ukránoknak adta a KMKSZ a magyar egészségügyisek pénzét

Magyarul nem tudó ukrán orvosoknak és ápolóknak is kifizették a KMKSZ-nél a csak magyar egészségügyi dolgozóknak járó anyagi támogatást – tudta meg a KárpátHír. Portálunknak egymástól függetlenül több kórházi dolgozó is megerősítette, hogy ukrán kollégáik is felmarkolták a jelentős összeget. Emiatt viszont gyorsan elfogyott a 100 millió forintos keret, s így a magyar ápolónők nagy…

Részletek

Tovább szigorítják a migránsok ellenőrzését

További szigorításokat vezetnek be csütörtöktől a migránsok ellenőrzésére a nyugat balkáni útvonalon fekvő országok; a menekülteket közös erőkkel a macedón-görög határon regisztrálják, hogy elkerüljék a visszatoloncolásokat – ebben állapodtak meg Horvátország, Macedónia, Szerbia, Szlovénia és Ausztria rendőrségeinek vezetői csütörtökön Zágrábban. Vlado Dominic, a horvát rendőrség vezetője a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta: a szóban forgó országok…

Részletek

Röszkei felvétel az év fotója

Egy menekültekről a magyar-szerb határon készült fekete-fehér fénykép, Warren Richardson ausztrál fotóriporter alkotása nyerte el a 2016-os World Press Photo fődíját csütörtökön Hágában. Az Egy új élet reménye című fényképen egy férfi látható, amint a sötétség leple alatt kisbabájával épp átbújni készül a gyorstelepítésű drótakadály alatt. A kép 2015. augusztus 28-án éjszaka készült Röszkénél.A zsűri…

Részletek

Ezer tonna segélyt vittek a Donbászra

Az orosz teherautók már vissza is tértek Rosztov megyébe.   Miután Oroszország Rendkívüli Ügyek Minisztériumának  teherautói február 18-án leszállították Donbászra a humanitárius segélyt, rögtön vissza is indultak Rosztov megyébe. Ez volt az év első orosz humanitárius konvoja. Az orosz minisztérium nyilatkozata szerint visszafelé úton minden teherautó túl van már a vámügyi procedúrán és már úton…

Részletek

Szétesőben a koalíció

Elvesztette parlamenti többségét a 2014 őszén alakult kormánykoalíció Ukrajnában, miután csütörtökön még egy párt, az Önsegély (Szamopomics) is bejelentette távozását, egy nappal Julija Timosenko volt kormányfő frakciójának kilépése után. Képviselőcsoportjának rendkívüli ülésén hozott döntését az Önsegély azzal indokolta, hogy nem hajlandó tovább szövetségben maradni olyan politikai erőkkel, amelyek „oligarchikus puccsot” hajtottak végre a parlamentben. Az…

Részletek

Klimkin kenőpénzről beszél

Ukrajna kenőpénznek tartja a hárommilliárd dolláros orosz kölcsönt.   Pavlo Klimkin, Ukrajna külügyminisztere úgy gondolja, hogy az a hárommilliárd dollár, amit Ukrajna 2013-ban kapott Oroszországtól, nem más mint kenőpénz. Oroszország nemrég feljelentést tett a londoni bíróságon Ukrajna ellen, amiért nem hajlandó visszafizetni a kötelezettségét. Az ukránok viszont megpróbálják majd bebizonyítani, hogy ez nem kölcsön volt,…

Részletek

Az unoka végzett a nagymamával

95 éves asszonyt öltek meg Munkácson. Egy 48 éves helyi lakos értesítette édesanyját, hogy a 95 éves nagymamája elhunyt. A nő azonnal mentőt hívott az idős asszony házához. A holttest megvizsgálása közben megállapították, hogy az idős asszony nem természetes halállal hunyt el. A holttesten külsérelmi nyomokat találtak. Ez idő alatt az unoka eltűnt a lakásból,…

Részletek

Forma-1: teljes a pilótalista

A Manor istálló csütörtökön bejelentette az indonéz Rio Haryanto szerződtetését, ezzel teljessé vált az idei szezon pilótalistája a Forma-1-ben. Az MTI  a formula1.com alapján közölte a teljes listát, íme: Mercedes: Lewis Hamilton (brit, címvédő) Nico Rosberg (német) Ferrari: Sebastian Vettel (német) Kimi Räikkönen (finn) Williams: Valtteri Bottas (finn) Felipe Massa (brazil) Red Bull: Danyiil Kvjat…

Részletek

Marihuánafogyasztók napja volt

Az ungvári rendőrök  elfogtak két befüvezett férfit a megyeszékhely egyik utcájában. Az egyikük egy 22 éves felsődomonyai lakos volt, a másik pedig egy 34 éves ungvári. Két csomagban három grammnyi  marihuánát, két gramm amfetamint és ezek elszívásához használatos eszközt találtak náluk. A rajtaütésre szerdán került sor Ungvár Lavriscsev utcájában. Bereg-vidéken sem volt nyugodt a helyzet….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com