Top10


Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben

Népszerű tartalom

Rejtélyes amerikai repülőgép landolt Moszkvában – Donald Trump máris Oroszországba küldhetett valakit?
Kiderült mikortól üzemel a Nagypalád-Nagyhódos határátkelő
Kárpátaljai helyzet: Magyar Levente tájékoztatást kapott az ukrajnai magyar közösség támogatásáról
Magyar Levente: Ukrajna hátba szúrta Magyarországot
Donald Trump szerint Ukrajna „gyakorlatilag” beleegyezett egy 500 milliárd dolláros üzletbe, hamarosan találkozhatnak Volodimir Zelenszkijjel

Halálosan megfenyegették a Facebookon az osztrák kancellárt

Megerősített rendőri védelmet biztosítanak az osztrák kancellárnak a Facebook közösségi oldalon érkezett halálos fenyegetések miatt – számolt be a Kronen Zeitung című osztrák újság szerdai száma.

Az ügy előzménye: Christian Kern kancellár az Österreich című osztrák napilapban egyetértett azzal, a véleménnyel, hogy Ausztriát a nemzetközi politika porondján szélsőjobboldali és banánköztársaságnak tartják. Heinz-Christan Strache az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője korábban a közösségi oldalon erről úgy nyilatkozott, hogy a kancellár kijelentésével az osztrákok nagy részét megbántotta.

Ezzel a bejegyzésével a pártelnök lavinát indított el, többen a kancellárt szidalmazták, Ausztria Júdásának nevezték és életveszélyes fenyegetések is érkeztek címére – olvasható a Kronen Zeitungban.

A kancelláir hivatal jelentette a hatóságoknak az érintett bejegyzéseket, amelyeket az FPÖ elnöke azóta eltávolíttatott. Strache azt hangoztatta, hogy a közösségi oldalán nincs helye a szidalmazásoknak, a fenyegetéseknek és az erőszakra való felhívásoknak.

A lap beszámolója szerint az alkotmányvédelem és az ügyészség már nyomozást kezdett ismeretlen tettes ellen, és a belügyi tárca megerősítette a kancellár személyi védelmét.

mti


Református

FRISS hírek






Kövessen minket a

és mi értesítjük a legfrissebb hírekről!


Megtalál minket a
NAV honlapján is!


NAV

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com