Nagyon dühös Donald Trump

Hazugságokról és hamis állításokról ír hivatalos Twitter-oldalán az USA elnöke. A könyv éjféli debütálásakor rengetegen álltak sorba Washingtonban.   Alaposan kikelt magából Donald Trump az elnökségéről és Fehér Házbeli életéről szóló botránykönyv miatt, amely az olyan könnyed témákon túl is, hogy például miért fogyaszt csak hamburgert, egészen durva állításokat is megfogalmaz az USA elnökével szemben….

Részletek

Teljes a káosz Moszkvában

Mintegy 30 repülőjárat késését okozta a hóesés és a pályák eljegesedése pénteken Moszkvában a domogyedovói, a vnukovói és a seremetyjevói repülőtéren. Domogyedovóban emellett 9 járatot töröltek is. A beérkező repülőgépek fogadása ugyanakkor folyamatos, a leszállásról a döntést a járművek kapitányai hozzák meg. Seremetyjevón egyébként nem a helyi, hanem a New York-i hóesés miatt is felfüggesztették…

Részletek

Szemét égett az ungvári toronyházban

Több mint két tucat tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A legfrissebb információk szerint szemét égett az épület legfelső szintjén található technikai helyiségben. Vizsgálják a tűz keletkezésének az okát.   Pénteken 9:20-kor (kelet-európai idő) érkezett a bejelentés az ungvári tűzoltóság diszpécserszolgálatára arról, hogy a Szabadság sugárúton lévő 16 emeletes panelház legfelső szintjéről fekete füst gomolyog. Ahogy…

Részletek

Több milliót fordít Ukrajna korrupcióellenes harcra

Idén növelik azon állami szervek finanszírozását, melyek a korrupció ellen harcolnak Ukrajnában. Legalábbis ez derül ki az idei költségvetésből. A Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság (NABU) működésére például 11 százalékkal (857 millió hrivnya), a Korrupcióellenes Nemzeti Ügynökségére 13 (683,5 millió) százalékkal többet irányoz elő a költségvetés, míg a vagyontárgyak visszaszerzésével foglalkozó nemzeti ügynökség finanszírozását az ötszörösére emelik…

Részletek

Újabb kenyérdrágulás várható

Alapvető élelmiszerünk, a kenyér, újabb drágulását jósolja az idei évre Olekszij Dorosenko, a kereskedelmi hálózatok beszállítói egyesületének igazgatója. Szerinte a pékáruk egész évben folyamatosan drágulni fognak. Tavaly mind a fehér, mind a barna változata 22 százalékkal – 2,4 hrivnyával – került többe év végére. „Jelenleg a szociális, tehát a legolcsóbb kenyér kilogrammja 13 hrivnya. Ám…

Részletek

Amerika a fagy fogságában

Három déli államban évtizedek óta nem látott hóesés van. Több államban megbénult az élet a rendkívüli fagy miatt, eltörtek a vízvezetékek, nincs áram, akadozik a közlekedés. Nagyvárosok vannak hó alatt, és a helyzet egyelőre nem változik. Az Egyesült Államok legtöbb tagállamában nem szűnik a havazás, hurrikánerejű szél süvít, és több államban is rendkívüli állapotot hirdettek….

Részletek

Kárpátaljai kick-boxos a világranglista top10-ben

A mindössze 18 éves Vadim Babenko maga is meglepődött, amikor megnézte a Nemzetközi Kick-box Szövetség világranglistáját. A sportoló kor- és súlycsoportjában az előkelő 8. helyén találta a nevét. Kárpátalja jelenleg legeredményesebb kick-boxosa már három országos bajnoki címmel (2015, 2016 és 2017) büszkélkedhet. Tavaly aranyérmes lett a budapesti kick-box Világkupán, valamint első helyen végzett a szlovák…

Részletek

Megdöbbentően sok az öngyilkos

Magyarországon 1317 férfi és 446 nő lett öngyilkos, ami ugyan azt mutatja, hogy az elmúlt évekhez képest javultak a statisztikák, ám ez a szám így is elég magas. Ukrajnában sem sokkal rózsásabb a helyzet. Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal információi szerint a férfiak öngyilkosságának száma közel a triplája volt a nők által elkövetett öngyilkosságok számának…

Részletek

Kacsa volt a kiutazási tilalom!✌

Kacsának bizonyult az elmúlt napokban felröppent és egyre nagyobb pánikot keltő hír, miszerint 2018. január 1-től a 45 évnél fiatalabb férfiak engedély nélkül nem hagyhatják el az országot. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) állítólagos közleményére hivatkozva, több kárpátaljai hírportál is arról írt, hogy egy az új évtől életbe lépő jogszabály-módosítás értelmében a 45 évnél fiatalabb…

Részletek

Erdogan világégésről beszélt, és figyelmeztette Amerikát

Az Egyesült Államoknak felül kell vizsgálnia igazságértelmezését, miután egy New York-i bíróság szerdán bűnösnek mondta ki Mehmet Hakan Atilla török bankárt az Irán elleni amerikai szankciók megsértése miatt – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken az isztambuli Atatürk repülőtéren, ahonnan franciaországi hivatalos útjára indult. Erdogan a sajtótájékoztatón elmondta: a döntés tele van ellentmondásokkal….

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com