Egyre több az egyedülálló anya

Új kifejezés született Ukrajnában: divatba jöttek az árnyékcsaládok. Andrij Reva szociális miniszter kijelentette, hogy hibrid korszakban élünk. A feketegazdaság és a feketemunkás után már az árnyékcsaládok is megjelentek. S az a legszörnyűbb, hogy éppen a hatályos szociális védelmi rendszer ösztönzi az embereket arra, hogy ne kössenek házasságot. A miniszter elmondása szerint 2000 óta 22-szeresére nőtt…

Részletek

Önálló ukrán egyházat szeretne Porosenko

Petro Porosenko ukrán elnök kedden bejelentette, hogy aláírta azt a hivatalos megkeresést, amelyben I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökomenikus pátriárkát arra kéri, hogy nyilvánítsa az ukrán ortodox egyházat autokefállá, azaz Moszkvától független, egységes nemzeti ortodox egyházzá. Az államfő rendkívüli találkozót kezdeményezett az ukrán parlament frakcióvezetőivel, hogy bejelentse döntését. Kérte a törvényhozást, hogy adják hozzájárulásukat ehhez. Bejelentette továbbá,…

Részletek

Nő az ukrajnai milliomosok száma

Az adóbevallás eddig eltelt időszakában Ukrajnában 1309 személy jelezte, hogy egymillió hrivnyát meghaladó jövedelemre tett szert. Ez a múlt év azonos periódusához képest 393 személlyel jelent többet, ami 43 százalékos emelkedést takar. Az ukrajnai milliomosoknak majdnem a fele, 47 százalékuk (615-en) a fővárosban élnek. Az ukrán állami fiskális szolgálat április 11-i adatai szerint 246 ezren…

Részletek

Hivatalosan is véget érhet a háború Észak- és Dél-Korea között

Április 27-én találkozik a két ország vezetője és minden jel szerint bejelentik a háború végét –írja a maszol.ro A dél-koreai elnök, Mun Dzsein és Kim Dzsongun, Észak-Korea diktátora találkoznak az északi határmenti faluban, Panmunjomban április végén. A remények szerint Észak-Korea lemond a nukleáris programról is. A két ország törvényhozói annak a részletein dolgoznak, hogy miként…

Részletek

Mennyit fog érni a hrivnya?

E hónap végétől már aligha fog tovább erősödni a hrivnya, s szép lassan elkezd veszíteni az értékéből. Ezt Vszevolod Sztepanyuk közgazdász jelentette ki, aki úgy tervez, hogy augusztus-szeptember tájékán meghaladhatja a 30 hrivnyás szintet a dollár árfolyama, de 2018 végére 32-34 hrivnya is lehet. Indoklása szerint az előző időszakban a kormány és a jegybank spekulatív…

Részletek

Rasszizmus gyanúja miatt vizsgálatot indított Oroszország ellen a FIFA (videó)

Kevesebb mint két hónappal a világbajnokság rajtja előtt, rasszizmus gyanúja miatt vizsgálatot indított a házigazda oroszok ellen a FIFA. Az eset még márciusban, a Szentpéterváron rendezett orosz-francia felkészülési mérkőzésen (1-3) történt, ahol állítólag a lelátóról többször is majomhuhogást lehetett hallani, amikor a vendégek színes bőrű játékosai, köztük például Paul Pogba, labdához értek. Franciaország sportminisztere, Laura…

Részletek

Törvénnyel „tiltanák ki” a pálmaolajat

Már a Legfelső Tanács előtt van az a törvénytervezet, mellyel be akarják tiltani Ukrajnában a pálmaolaj alkalmazását az élelmiszerekben. Európai mintára száműznék az élelmiszerekből a pálmaoljat, mivel káros az egészségre, elsősorban a szív- és érrendszer megbetegedéseit váltja ki. A szakértők ellenben azt állítják, hogy az említett zsiradék káros-e, az hőkezelésének, valamint annak a függvénye, a…

Részletek

Véres erőszak egy dél-karolinai fegyházban

Egymásra támadtak a rabok Dél-Karolina egyik fegyházában, heten közülük meghaltak, legalább tizenheten megsebesültek. A véres összecsapás vasárnap este tört ki, a büntetés-végrehajtási intézmény vezetői azonban csak hétfőn hozták nyilvánosságra a történteket. Jeff Taillon, a bishopville-e fegyház szóvivője közölte, hogy a fegyőrök közül senki nem sebesült meg. A dél-karolinai büntetés-végrehajtási intézmények felügyeleti szerve hétfőn Twitter-oldalán közleményt…

Részletek

Ukrajna nem teljesíti Magyarország ésszerűtlen követeléseit

Kijev nem akar Magyarországgal politikai harcot vívni, de Budapest ésszerűtlen követeléseit sem hajlandó teljesíteni – jelentette ki kedden Dmitro Kuleba, Ukrajna állandó képviselője az Európa Tanácsnál (ET) azzal összefüggésben, hogy az új ukrán oktatási törvény nyelvi cikkelye miatt feszültté vált a viszony a két szomszédos ország között. Kuleba az ukrán Ötös televízió műsorában beszélt erről,…

Részletek

FSZB: dél-orosz iszlamista terrorcsoportot számoltak fel

Merényletekre készülő, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozó háromfős csoportot számolt fel a dél-oroszországi Rosztov megyében a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB keddi közleménye szerint a csoport Szíriából kapott utasításokat, s ezek alapján lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel elkövetendő merényletekre készült. A gyanúsítottaktól lőfegyvert, lőszert, egy bevetésre kész, házi készítésű pokolgépet, kommunikációs eszközöket és IÁ-propagandát tartalmazó…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com