Változik a beteglapok kiadásának rendje

Az egészségügyi minisztérium változtatni akar a beteglapok kiadásának rendjében, jelentette be Pavel Kovtonyuk, miniszter-helyettes egy interjúban. Szerinte a második leggyakoribb ok, amiért házhoz hívják a családorvost a páciensek, hogy beteglapot kapjanak. Ezen változtatni kell az év végéig. Olyan rendszert terveznek kiépíteni, amelyben a betegség igazolásához nem lesz szükség a háziorvos kihívására. „Normális viszonyt teremtünk az…

Részletek

Újra fellángolt az ebolajárvány

A Kongói Demokratikus Köztársaság egészségügyi minisztere szerint újabb szakaszába lépett az ország északnyugati részén áprilisban kezdődött ebolajárvány, miután a kórokozó vírust Mbandaka tartományi székhelyen is azonosították, egy ottani betegnél. „Az ebola kitörésének újabb szakaszához érkeztünk, miután a megbetegedések már három egészségügyi zónát érintenek, köztük egy városi övezetet” – közölte szerda esti Oly Ilunga Kalenga egészségügyi…

Részletek

Utcára ment a szakszervezet

A sűrű égi áldás ellenére elszántan kitartottak tervük mellett és ma utcára mentek a megyei szakszervezetek. Az ungvári Avantgard stadion előtt gyülekezők azért szerveztek békés tüntetést, hogy így tiltakozzanak a megyei adminisztratív bírósággal kialakult nézeteltérés ellen. A konfliktus azzal kezdődött, hogy a miniszteri kabinet még tavaly odaítélte a szakszervezeti ház egy részét a megyei bíróságnak,…

Részletek

2025-re várható Szerbia és Montenegró uniós csatlakozása

A tervek szerint 2025-re várható Szerbia és Montenegró uniós csatlakozása – mondta Ördögh Tibor délszlávszakértő az M1 aktuális csatornán csütörtökön annak kapcsán, hogy Szófiában csúcstalálkozót tartanak az európai uniós és a nyugat-balkáni országok állam- és kormányfői. Tavaly felerősödtek az EU és a Nyugat-Balkán kapcsolatai. Várható egy újabb deklaráció arról, hogy a Nyugat-Balkán elkötelezett az uniós…

Részletek

Túl sok a háborús rokkant

Ukrajnában túl sok a háborús rokkant, 1 millió 5832 ember rendelkezik ezzel a címmel, közli az Ukrinform. Ukrajna háborús veteránok és az ATO-ban résztvevők ügyei állami szolgálatának helyettes elnöke szerint azonbelül 320 ezren a kelet-ukrajnai háború résztvevői, 474 ezren viszont II. világháborús résztvevők, s mindnyájan kedvezményekre jogosultak. Vjacseszlav Marcsenko szerint nemzetközi mintára minél előbb szabályozni…

Részletek

Maga Putyin rendelte el a beavatkozást az amerikai választásokba

„Nincs kétség afelől, Oroszország soha nem látott erőfeszítést tett, hogy beleavatkozzon a 2016. évi választásunkba” – hangsúlyozta a bizottság elnöke, Richard Burr republikánus szenátor a testület alelnökével, Mark Warner demokrata párti szenátorral közösen kiadott közleményében, miután a testület – zárt ülésen – szerdán volt magas rangú hírszerzési vezetőket hallgatott meg – írja az MTI. „Alapos…

Részletek

Megállíthatatlan a kanyaró Ukrajnában

Továbbra sem sikerül megfékezni a kanyaró terjedését Ukrajnában. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint május 7 és 13 között az előző héthez képest nőtt az új betegek száma, 1407 ember fertőződött meg, ebből 756 gyerek. A legtöbb esetet Vinnyica, Voliny, Kijev, Lemberg, Luhanszk, Rivne, Csernyihiv megyékben és a fővárosban észlelték. Egyre többször felnőtt személyek betegednek meg….

Részletek

A vb alatt tervezett terrortámadásokat hiúsított meg az FSZB

Tömeges őrizetbe vételekkel a labdarúgó-világbajnokság idején Moszkvában és Szentpéterváron végrehajtandó terrortámadásokat akadályozott meg a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – közölte szerdán online kiadásában a Komszomolszkaja Pravda című orosz bulvárlap. Az újság az FSZB-re hivatkozva azt írta, hogy az őrizetbe vett személyek közép-ázsiai országok állampolgárai, akik az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet utasításait követték. Elfogásukban szerepe volt…

Részletek

Amerikai különmegbízott: az oroszajkúak szerint is az egész Donyec-medencének vissza kell térnie Ukrajnához

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében élő oroszajkúak is úgy gondolják, hogy a Donyec-medence egészének Ukrajnához kell tartoznia – jelentette ki Kurt Volker, az amerikai külügyminisztérium ukrajnai különmegbízottja szerdán, összegezve a térségben tett látogatása idején szerzett tapasztalatait. Az amerikai diplomata előző nap a Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében fekvő Szlovjanszk városában járt. Az Amerikai Hangja rádiónak…

Részletek

Fertőzött vaddisznót találtak az ukrán-magyar határ mellett

Elhullottan talált vaddisznóból mutatta ki szerdán az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát az ukrán határhoz közeli, Szatmár-Bereg megyei Tiszakerecseny község határában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az állategészségügyi szakemberek az országos főállatorvos utasítására haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását – tette közzé a hivatal a honlapján csütörtökön. A Nébih közleménye szerint a korábban Heves megyében megállapított…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com