Putyin és Merkel egyetért az ukrajnai gáztranzitnak az Északi Áramlat-2 megépülése utáni fennmaradásában

Az Északi Áramlat-2 földgázvezeték kizárólag kereskedelmi projekt, az ukrajnai tranzit annak megépülése után sem állna le – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután pénteken Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt. Merkel a tárgyalások után megtartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: stratégiai jelentősége van annak, hogy Ukrajna az Északi Áramlat-2 után is megőrizze tranzitország-szerepét, amit Németország támogatni…

Részletek

Ukrajnának semmi esélye az EU-tagságra

Ukrajna aligha számíthat az elkövetkező években arra, hogy az EU teljes jogú tagjává váljék. Kirill Molcsanov nemzetközi elemző ezt nem annyira Ukrajna gyengeségeivel, semmint az Európai Unióban uralkodó válsággal magyarázta. Úgy ítélte meg, hogy az előttünk álló 20 évben aligha lesz jelentősebb bővítés az EU-ban, legjobb esetben is csak Szerbia és Montenegró csatlakozási ügye haladhat…

Részletek

Nem kéri a rendőr a műszaki vizsga bizonyítványát

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata tudatta, hogy a megjelent sajtóhírekkel ellentétben a 2018. május 20-a után vizsgáztatott járműveknél sem kell a forgalmi engedély mellett a műszaki vizsga bizonyítványát is bemutatni a rendőrnek. A rendelet valóban módosult, de annak helyes jogértelmezése szerint a műszaki vizsgapapír bemutatása csak a jármű honosítási eljárásakor kötelező. A közúti közlekedési ellenőrzés során…

Részletek

Belső ellenség

Tények, megdöbbentő esetek és félreértelmezhetetlen statisztikák bizonyítják, hogy komoly gondok vannak az ukrán hadsereg berkein belül. Az önmagában is kellemetlen szituációt tetézi, hogy a parancsolok és a hadsereg vezetői megpróbálják elfedni, elkenni a problémákat, azt a látszatot keltik, hogy minden happy. Az egyenruhás testületnél nem csak szervezési, stratégiai és kiképzési hiányosságok jelentkeznek, de rengeteg katona…

Részletek

Ukrán csempészcigarettát és illegális pontencianövelőt foglaltak le Budapesten (videó)

Csempészett cigarettát és illegális pontencianövelő tablettákat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Budapesten. A vámhatóság pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nyomozóik egy futárként dolgozó férfi Lexus terepjárójában találtak nagy mennyiségű csempészett cigarettát. A jármű egy telefonüzlettől indult, ahol ugyancsak ellenőrzést tartottak, és az adózatlan cigarettakészlet mellett „Kamagra” feliratú illegális potencianövelő szereket is találtak….

Részletek

Lövöldözés volt egy texasi középiskolában

Az ABC televízió helyi adásának forgatócsoportja szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy egy diáklány megsebesült. Újabb lövöldözés volt pénteken egy amerikai középiskolában, ezúttal a texasi Houstontól délre fekvő Santa Fé városkában. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatok vagy sebesültek. A lövöldözés helyi idő szerint reggel nyolc óra körül tört ki. A Galveston megyei rendőrség nagy…

Részletek

Előzetes letartóztatásba helyezték az orosz újságírót

Hatvan napra előzetes letartóztatásba helyezték Ukrajnában a hazaárulással gyanúsított Kirill Visinszkij ukrán-orosz kettős állampolgárságú újságírót, a RIA Novosztyi Ukrajina néven Ukrajnában alapított orosz hírportál vezetőjét – írja az MTI. A védelem jelezte, hogy fellebbez a határozat ellen. A vádat képviselő ügyész a tárgyaláson kifejtette: a hatóságok a házkutatás során a gyanúsított elektronikus levelezésében bizonyítékokat találtak…

Részletek

Az EU-nak is nagyon gyanús a magyar útlevélbotrány

Az Európai Bizottság sem nézi jó szemmel, hogy komoly biztonsági hiányosságai vannak a magyar útlevélkiadási rendszerben. Az Unió ezért információkat kér a magyarországi hatóságoktól az állítólagos útlevélcsalásokkal kapcsolatban – írja a Népszava. Elvárjuk, hogy az illetékes nemzeti hatóságok alaposan kivizsgálják az állampolgárság megszerzéséhez fűződő állítólagos csalásokat vagy bűncselekményeket. A tagállamoknak el kell végezniük a megfelelő…

Részletek

Megérkeztek az amerikai gránátvetők Ukrajnába

Az ukrán nemzeti gárda megkapta ez első, félezer darab modern, RSRL-1 típusú kézi gránátvetőt az Egyesült Államoktól – közölte a hírt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter a Facebook-oldalán. A bejegyzésből kiderül, hogy a fegyver használatát a belügyminisztérium állami kutatóintézete által kidolgozott képzési program keretében tanítják majd meg a tárca hatáskörébe tartozó gárda tagjainak. Amit érdemes tudni,…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com