Az emberek fele hisz a pozitív változásokban

Az ukrajnaiak fele úgy vélekedik, az országban jó irányba haladnak az események, írja a korrespondent.net. 2004 óta ez most először történik meg. A megkérdezettek 50,5 %-ka vélte úgy, hogy elégedett a dolgok menetével. A felmérést a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet végezte az Ilka Kucseriva Alapítvánnyal közösen. A válaszadók 23,1 %-ka vélekedett másként, míg 26,9 %…

Részletek

Orosz rakétabaleset: 90 ember érintkezhetett a sugárfertőzött sérültekkel

A BBC Oroszországnak nyilatkozott két arhangelski orvos, akik részt vettek a sarkvidéki rakétabaleset sérültjeinek ellátásában. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, augusztus elején egy tengeri platformon elvégzett rakétakísérlet miatt ütött ki csütörtökön tűz és történt robbanás az Arhangelszk megyei Szeverodvinszk közelében. Szakértők szerint egy Burevesztnyik (Skyfall) atommeghajtású cirkálórakéta robbant fel, azonban ezt a Kreml nem erősítette meg…

Részletek

Méregdrága idén a burgonya

Úgy néz ki, mélyen a zsebéke kell majd nyúlnia annak, aki idén télen burgonyát szeretne enni, írja a tsn.ua. Ukrajnában idén a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt rossz burgonyatermésre számítanak. 10-30 %-al alacsonyabb lesz a hozam, emiatt egyre emelkedik eme zöldség ára, holott máskor augusztusban ez idő tájt már zuhanni szoktak az árak. Jelenleg Belorussziából importálják…

Részletek

Az amerikaiak 62 százaléka elégedetlen Trumppal

Az Egyesült Államok lakosságának 62 százaléka elégedetlen Donald Trump tevékenységével, 38 százaléka viszont elégedett a 45. elnök teljesítményével – áll az AP-NORC közvélemény-kutatásának eredményeit összegző jelentésben, amelyet csütörtökön tettek közzé. A republikánus pártot kedvelők közül csak 20 százalék ítéli rossznak Trump munkáját, a demokrata párt híveinek körében viszont 94 százalékos az elutasítottsága. A függetlenek –…

Részletek

Magyarul is feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV

Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az idegen nyelvű elnevezés használata miatt gyakran előfordul, hogy az utasok helytelenül azonosítják a településneveket, így például Oradeát tévesen Aradként értelmezik, holott az Nagyvárad román neve….

Részletek

Flamand politikusok felajánlották Belgium vallon részét Donald Trumpnak egy euróért

Belga flamand politikusok felajánlották Belgium vallon vidékeit Donald Trump amerikai elnöknek egy euróért – jelentette csütörtökön este a Fox amerikai televízió. A tréfának szánt ajánlatot az Új Flamand Szövetség nevű flamand konzervatív párt ifjúsági szervezete tette. „Kedves Donald Trump elnök, egy euró és Vallónia az öné. Jelentkezzen nálunk” – írták Twitter-üzenetükben. A bejegyzést fotóval egészítették…

Részletek

Grojszman eldicsekedte, mennyi pénzt hagy maga után

A leköszönő kormány 130 milliárd hrivnyát hagy az államkaszában utódjára, írja a tsn.ua. Ezt Volodimir Grojszman jelentette be a kormány ülésén. „Jacenyuk 2014-ben 108 ezer hrivnyával vette át a hatalmat és 90 milliárd hrivnyával adta át nekünk. Mi 40 milliárddal tudtuk bővíteni az államkincstárt”, büszkélkedett vele a regnáló miniszterelnök. Hozzátette, a GDP-hez viszonyítva közel 20%…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com