Kárpátalján kilenc kistérségben lesz önkormányzati választás az idén

Az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) december 22-re önkormányzati választásokat tűzött ki a kistérségi egyesülésekben, Kárpátalján kilenc ilyen kistérségben (hromada) lesznek választások. Országosan 86 kistérségben választanak majd helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket – közölte a választási bizottság sajtószolgálata a grémium október 11-i ülése után. A közlemény szerint 21 megyei közigazgatás kérelmét vizsgálták meg arra vonatkozóan,…

Részletek

Erdogan: Ankara nem állítja le északkelet-szíriai hadműveletét

Nem állítja le Törökország az Észak-Szíriában folyó hadműveletét, „bárki bármit is mondjon” – közölte az ország államfője pénteken Isztambulban, egy fogadáson. Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, hogy Ankara „gyökerében oldja meg” a problémát. „Már nem lépünk vissza” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a Törökország által terrorszervezetnek minősített Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia „déli…

Részletek

Putyin: kiszabadulhatnak a kurdok által ellenőrzött zónákból az Iszlám Állam terroristái

Kiszabadulhatnak az Iszlám Állam (IÁ) terroristái a kurd milíciák által ellenőrzött övezetekből az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva következtében – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Független Államok Közössége (FÁK) asgabati csúcstalálkozóján. „Szíria északi részének olyan övezetei vannak, amelyekben a terrorszervezet harcosai összpontosulnak. Ezek mindeddig kurd harci alakulatok ellenőrzése alatt álltak. Most benyomul oda a…

Részletek

Hétfőn és szerdán zárva lesz az ukrán-szlovák határátkelő Felsőnémetinél

Az elektromos vezetékek karbantartása miatt hétfőn (október 14.) és szerdán (október 16.) zárva lesz a Felsőnémeti (Vyšné Nemecké) és Ungvár (Užhorod) közti határátkelő – tájékoztatott Klára Baloghová, a nagymihályi (Michalovce) vámhivatal szóvivője. Baloghová elmondta, ideiglenesen nem közlekedhetnek az ukrán-szlovák határátkelőn a személyautók és a tehergépjárművek sem. A vezetékek karbantartását mindkét napon 8 és 16 óra…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com