Több pénzt kérnek a törökök a szíriai menekültek ellátására

Az Európai Uniónak fel kell gyorsítania a szíriai menekültek törökországi ellátását szolgáló, Ankarának már megítélt 6 milliárd eurós (mintegy 1920 milliárd forint) támogatás folyósítását, és meg is kell növelnie ezt az összeget – jelentette ki szombaton Faruk Kaymakci uniós ügyekben illetékes török külügyminiszter-helyettes isztambuli sajtótájékoztatóján.

Törökország egy 2016 márciusában kötött megállapodásban azt ígérte az Európai Uniónak, hogy a több milliárd eurós segélyért cserébe segít megfékezni az európai közösség felé tartó menekültáradatot, és visszafogadja az EU-ba török területről illegálisan bejutott migránsokat.

Törökországban mintegy négymillió menekült él, akik közül 3,6 millió szíriai.

„A támogatás folyósítását fel kell gyorsítani, az összeget pedig meg kell növelni” – hangoztatta a helyettes tárcavezető.

„Együtt kell működnünk a krízishelyzetben, 6 milliárd euró nem lesz képes megoldani a problémát” – mutatott rá Kaymakci.

Az EU a menekültek beilleszkedését és ellátását támogató mintegy 80 törökországi programja számára 6 milliárd eurót különített el, amelyből eddig mintegy 2,4 milliárd eurót folyósított. Kaymakci ugyanakkor rávilágított, hogy a menekültek ellátása mintegy 40 milliárd euróba kerül Törökországnak.

Az EU és Törökország kapcsolataiban számos súrlódás adódott, nem utolsó sorban a török hadsereg október 9-én Északkelet-Szíriában indított offenzívája miatt. Törökország az ankarai vezetés által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia ellen indított hadműveletet a térségben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök emellett ismételten azzal fenyegetetett, hogy megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé, ha az EU nem nyújt pénzügyi segítséget az északkelet-szíriai területekre történő áttelepítésükhöz.


Református

Népszerű tartalom

Mit jelent Ukrajnának az amerikai támogatások felfüggesztése?
Meg akarták ölni Zelenszkijt – Maga az ukrán elnök osztott meg részleteket
Lenyelte a keserű pirulát Zelenszkij: Magyarországhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz fordult segítségért
Trump bejelentette: Azonnali tárgyalások kezdődnek az orosz-ukrán háború végéről
Ukrajna: Jön a katonai rendőrség

FRISS hírek

Partnerünk

Hírkosár logó, hírek egyben
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com