Bezárják a veszteséges bányákat Ukrajnában

Az ukrán kormány több ezer bányászt készül elbocsátani, de azt ígérik, segítenek elhelyezkedni nekik – írja a korrespondent.net. A veszteséges bányák bezárásának tervét Alekszej Honcsaruk kormányfő ismertette a parlament pénteki plenáris ülésén. A miniszterelnök közölte, hogy megvizsgálták az összes állami bánya könyvelését, melynek során kiderült, hogy 34 veszteséget termel az államnak. „Ott ahol látunk megoldást…

Részletek

Túl kevés az aláírás a nemzeti régiókról szóló európai kezdeményezéshez

Nagyon rosszul áll a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés támogatására indított aláírásgyűjtés, további támogatókra lenne szükség – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Dabis Attila közlése szerint az SZNT által kezdeményezett akciót azért indították, hogy az Európai Unió is járuljon hozzá anyagilag a hagyományos nemzeti közösségek…

Részletek

Oroszországban is versenyezhetnek az ukrán sportolók

Ezt Volodimir Borodjanszkij jelentette be pénteken kijevi sajtótájékozatóján, az ukrán sportminiszter kijelentését arra alapozta, hogy a világbajnoki érmek megszerzéséhez sportolóiknak versenyezniük kell, és ez alól az agresszornak kikiáltott Oroszország sem kivétel. „Különbséget kell tennünk a sportolók és az előadóművészek oroszországi szereplése között” – fogalmazott a tárcavezető. Borodjanszkij szerint a sportolóknak nincs választásuk, hogy szerepeljenek vagy…

Részletek

Holtan találtak egy külföldi diáklányt Ungváron

Diáktársai elmondása szerint már két napja nem adott életjelet magáról. A hatóságok közleménye szerint a rendőrséget február 8-án értesítették arról, hogy egy fiatal lány holttestéra bukkantak az egyik ungvári hosztelben. A helyszínre kiérkezett operatív nyomozócsoport tagjai megállapította a lány személyazonosságát, egy 32 éves nigériai diáklányról van szó, aki az egyik ungvári egyetem hallgatója volt. Ismerősei…

Részletek

Afgán katonai egyenruhát viselő férfi végzett amerikai katonákkal

Két amerikai katona meghalt és több megsebesült egy afgán katonai egyenruhát viselő férfi géppisztolyos támadásában Afganisztán keleti részén – közölte az amerikai hadsereg vasárnap. A támadót lelőtték. Sonny Leggett, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők egyik szóvivője közleményében azt írta, hogy az incidensre Nangarhar tartományban került sor egy művelet során. Egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett…

Részletek

Ungváron a legdrágább a víz

Az Energetikai és Közművek Állami Szabályozásával Foglalkozó Bizottság határozata értelmében Ukrajnában ismét drágult a vízszolgáltatás. Február 5-étől a vízszolgáltatás és szennyvízelvezetési díj olyan mértékben megnőtt Kárpátalja megyeszékhelyén, hogy a második legmagasabb egész Ukrajnában: egy köbméter víz 22,79, egy köbméter szennyvízelvezetés 11,17 hrivnya. A tarifák átlag 15-20 %-al nőttek a régiótól függően. A legtöbbet – 37,62…

Részletek

Nemzetiségi alapú tömegverekedés volt Kazahsztánban, többen meghaltak

Tömegverekedés volt egy kazahsztáni faluban, Maszancsiban péntek éjjel, nyolcan életület vesztették. Több százan vettek részt a csetepatéban, amelynek a rendőrség és a nemzeti gárda vetett véget – közölte szombaton a belügyminisztérium. A rendbontásról videók is készültek. Maszancsi a déli Zsambili Területen található, közel a kirgiz határhoz. Kezdetben mintegy hetvenen verekedtek össze, majd a környező falvakból…

Részletek

Ukrán miniszter: nem kivitelezhető Szijjártó Péter javaslata

Az ukrán oktatási miniszter egyik javaslatot sem tartja kivitelezhetőnek azok közül, amelyeket Szijjártó Péter ismertetett vele az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzetre. Hanna Novoszad közölte: a magyar külügyminiszter két javaslatot tett. Az egyik az volt, hogy Ukrajna sorolja be a kárpátaljai magyar kisebbséget is a területén élő őshonos nemzetiségek csoportjába. Az ukrán miniszter felhívta a…

Részletek

Elbocsátották a Nemzetbiztonsági Tanács Trump ellen tanúskodó alkalmazottját

Elbocsátották az amerikai Nemzetbiztonsági Tanácstól azt az Alexander Vindman nevű alkalmazottat, aki Donald Trump elnök ellen tanúskodott az elnök ellen indított alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) képviselőházi meghallgatásain. Donald Trump péntek délután újságíróknak még azt mondta, nem tudja, mi lesz a sorsa Vindmannek, délután azonban Vindmant és a szintén a Nemzetbiztonsági Tanácsnál dolgozó ikertestvérét, Yevgeny…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com