A Nemzetközi Valutaalap reformokat követel Ukrajnától

A Nemzetközi Valutaalapnál elmondták, milyen feltételekhez kötik az Ukrajnával való további együttműködést. A Valutaalap ukrajnai képviselője Goesta Ljungman kifejtette, a hosszútávú együttműködés egyik feltétele a korrupció elleni küzdelem, a végrehajtó szervek, az adó- és vámhivatal, a bírósági rendszer reformja, a pénzügyi szektor fejlesztése. Ugyanakkor fontosnak tartja a rövidtávú intézkedések hatékonyságát is, melyek a gazdaság helyreállítását…

Részletek

Korrupt rendőrnyomozót tartóztattak le Kárpátalján

Ötszáz dollár összegű kenőpénz elfogadásakor érték tetten a nyomozót – közölte a kárpátaljai ügyészség sajtószolgálata csütörtökön. A közlemény szerint a rendőr egy kábítószer birtoklásának vétségével gyanúsított férfitól kapta a csúszópénzt, amiért cserébe azt ígérte, hogy bűncselekmény hiányában lezárja az ellene folyó nyomozást. A korrupt nyomozót letartóztatták, a csúszópénzt tárgyi bizonyítékként lefoglalták. A korrupt nyomozóval szemben…

Részletek

Korrupción kapták a Kirovográd megyei kormányzót

1,8 millió hrivnya csúszópénzt követelt Andrij Balonya egy hivatalnoktól. A Kirovográd megyei kormányzó azért kért nagy összeget az egyik csinovnyiktól, hogy ne váltsa le tisztségéből. A megyei fogyasztóvédelmi szolgálat vezetőjének több részletben kellett átutalnia az összeget. A rendőrség dokumentálta, amint először százezer hrivnyát kapott egy közvetítőn keresztül. A rendőrség június 25-én az összeg második részlete,…

Részletek

Orrvadászokat fogtak el a kárpátaljai határőrök

A vadállományt engedély nélkül fosztogató rabsicokat az ukrán-román határ közelében a jablunivkai (Fenes) határőrség munkatársai és a velük együtt járőröző Ukrán Nemzeti Határőr-akadémia növendékei fogták el. A határőrképző diákjai a Munkácsi Határőrosztagnál végzik a szakmai gyakorlatukat, a kárpátaljai határszakaszokon bőségesen kamatoztathatják az iskolapadban tanultakat. Ezúttal két orvvadász akadt a horgukra. Az orvvadász kezében golyós vadászfegyver,…

Részletek

Nagyon megugrott az új koronavírusos fertőzések száma Csehországban

Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból. Eddig 11 ezer 306 ember kapta el a betegséget. A betegek több mint…

Részletek

Eltűnt egy tó a Kárpátokban

A Kárpátaljával szomszédos Ivano-Frankivszk megye területén található hegyi tó üres medréről készült felvételeket Janina Lucsejko természetvédő osztotta meg közösségi oldalán. A „zöld” aktivista beszámolója szerint három nagyobb földcsuszamlás is volt az ivano-frankivszk megyei Verhovini település közelébe. Az egyik elzárta a falut a külvilágtól, miután a lezúduló föld elzárta az egyetlen utat, amely a településre vezet….

Részletek

Viktor Medvedcsuk a karantén alatt is gyakran járt Kárpátalján

A koronavírus miatt elrendelt legszigorúbb karantén sem akadályozta meg abban Viktor Medvedcsukot, hogy repülőgéppel közlekedjen Kijev és Kárpátalja között, állapítja meg a bykvu.com. Oknyomozó újságírók derítették ki, hogy az ukrán oligarcha, aki egyébként ukrán parlamenti képviselő és az orosz elnök komája, volt az egyedüli, aki engedélyt kapott arra, hogy a kijevi Zsuljani reptérről felszálló külön…

Részletek

2,4 millió gyerek is éhezhet a koronavírus miatt Jemenben

Gyerekek millióit fenyegeti éhínség Jemenben a koronavírus-járvány és a humanitárius segélyek elapadása miatt. Az alultáplált gyerekek száma akár a 2,4 milliót is elérheti az év végére, azaz 20 százalékkal nőhet – áll az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) pénteken közzétett jelentésében. Az UNICEF-nek mintegy 54,5 millió dollárra lenne szüksége augusztus végéig, ennek hiányában a szervezet szerint több…

Részletek

Ukrajnába új technológiákat alkalmaznak az útépítésben

Az ukrajnai útépítő vállalatok kőzúzalék helyett kohászati salakot kezdtek alkalmazni az útépítésben. A kohászati salakok (ipari kőzet) a fém olvasztása során az ércek meddő alkotórészeinek, illetve a fémolvadékból eltávolítandó nemkívánatos olyan vegyületek, melyek folyékony állapotban keletkeznek, majd lehűlve megdermednek. Eddig több mint 30 ezer köbméter kohászati salakot használtak útépítésre. Az Ukrajna Állami Közútkezelő Ügynökség csütörtöki…

Részletek
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com